2020. szeptember 28. hétfő Vencel

Vírus ide vagy oda, rengetegen csaptak le az ingyenmilliókra: tudják, mit vállalnak?


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikái szerint a járvány ellenére is sokan beadták az igánylésüket és kapták meg a kölcsönmilliókat, amit vissza sem kell fizetni, ha három gyermeket is vállal a család. A legnagyobb érdeklődés a 2019. júliusi bevezetés után az első három hónapban volt, és azt követően 2019. október-decemberben is milliárdokat vettek fel a családok. A 2020 első negyedévében következő felívelést viszont keresztülhúzta a koronavírus: 17,3 százalékos volt a visszaesés. A pandémiára természetesen senki sem számított, és be is következett az elmaradhatatlan recesszió a hitelpiacon. Ráadásul a magyarok - eddig töretlen - házasulási kedvét is visszavetette a járvány. A Pénzcentrum most megvizsgálta, hogyan teljesített a kölcsön egy év alatt, és kiderült, hogy már olyan család is van, ahová már megérkezett a harmadik baba is egy éven belül.

Már 100 ezer felett van a Babavárót igénylők száma és a korábbinál még szélesebb kör számára vált elérhetővé a gyermekvállalást támogató szabad felhasználású kölcsön. A júniusban hatályba lépett kormányrendelet módosítás alapján ugyanis - más változások mellett - immár azok a házaspárok is igényelhetik a támogatást, akik már túl vannak az első házasságukon, de szeretnének még gyermeket.

A K&H Bank éves visszatekintéséből pedig az derült ki: a babaváró hitelek 80 százalékát a férfiak igénylik, végül pedig természetesen a házaspárok közösen veszik fel a kölcsönt. Elsősorban a harmincas korosztály körében népszerű a támogatás: a 30-39 éves korosztályból négyszer annyian vették fel a babavárót, mint a 20-29 évesek. Az érdeklődők 26 százaléka szeretne öt éven belül két vagy három gyermeket, a többségük pedig egyet. Az is kiderült, hogy öt családnak már el is engedték a tartozását: hármasikreik születtek, vagy fognak születni.

A babaváró hitelt legnagyobb kedvvel az első hónapokban igényelték a családok: ez nem is csoda, hiszen 2019 tavaszán már pedzegették, hogy a családvédelmi akcióterv igazi nagy dobással készül, ezért ahogy folyamatosan szivárogtak ki az információk, a családok - vélhetően - elkezdtek kivárni. Így amikor 2019. július 1-jétől igényelni lehetett a támogatást, rengetegen éltek a lehetőséggel. Az első 3 hónapban 279,01 milliárd forintot kaptak a családok.

A lelkesedés később sem hagyott alább, bár az augusztusi számokat semelyik hónap nem tudta überelni. 2019. negyedik negyedévében 192,56 milliárd forintot fizettek ki a bankok. 2020. első felében volt némi csökkenés - 172, 51 milliárdot folyósítottak -, viszont a téli hónapok egyébként sem szoktak erősek lenni, ami a hitelfelvételt illeti. Aztán márciusban jött a koronavírus, ami a babavárónak is erősen betett: három hónap alatt 142,64 milliárdot fizettek ki a pénzintézetek az MNB legfrissebb statisztikái szerint.

A babaváró hitel első 3 hónapjában ennek csaknem a dupláját utalták ki a családoknak.

Márciusban még kevésbé, áprilisban viszont annál inkább megmutatkozott a hitelfelvételi statisztikákban a koronavírus hatása: mind a babaváró kölcsönök, mind a lakáshitelek felvétele is meredeken emelkedett még tavasz elején, ezután jelentős visszaesés történt az új szerződéses összegekben. Az MNB statisztikái is azt mutatják: a járvány rányomta a bélyegét a hitelfelvételi kedvre, és még májusban sem tudott magához térni a hitelpiac.

Júniusban azért már némi emelkedés mutatkozott: 5,2 százalékkal több volt az új babaváró hitelek szerződéses összege az előző hónaphoz képest. A személyi hitelek terén mutatkozik csak nagyobb fellendülés: májushoz képest a bővülés 26,6 százalékos, az áprilisi mélyponthoz viszonyítva pedig közel 80 százalék. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy ez a hiteltípus bukott a legnagyobbat a járványon, így a padlóról nagyobb lendülettel áll fel, mint a babaváró, vagy a lakáshitelek, amelyek nem zuhantak akkorát.

Eladó a menyasszony?

A 2019-es év rekordszámokat produkált házasság tekintetében, és az alapján, ahogy 2020 első három hónapja indult, arra lehetett számítani, hogy idén jócskán túlszárnyaljuk a tavalyi igenek számát. Csakhogy közbeszól a vírus: márciusban még bőven a tavalyi számok felett voltunk, és áprilisban a visszaesés ellenére sem mentünk a 2019-es "vonal" alá. Viszont májusban és júniusban jóval kevesebben keltek egybe, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A görbén látszik, hogy össze kell kapniukat a magyar pároknak, ha be akarják hozni a lemaradást. Természetesen a járvány hatására rengeteg esküvő halasztásra került, így az is lehet, hogy ebben az évben nem augusztusban lesz az esküvődömping, ahogy évek óta folyamatosan, hanem majd szeptember-október táján. Viszont ez már csak találgatás, hiszen a második hullámot sem szabad elfelejteni.

A babaváró hitel újjáéledésére még úgy fest, hogy várnunk kell, viszont valószínáleg még így is bőven túlteljesítette a várakozásokat. Rengeteg család vette igénybe a kedvezményes hitelt, és ki tudja, hogy mi lesz még itt augusztusban. Talán mielőtt még egy második hullám letarolná az országot, sokan ballagnak be az anyakönyvezetőhöz, aztán a bankba a friss papírokkal, hogy elkérjék az ingyenmilliókat.

Nem csak negatív hozadéka volt a járványnak a hitelekre

Sosem láthattunk még olyan olcsó személyi kölcsönöket, mint az utóbbi három hónapban - köszönhetően az MNB által bevezetett THM plafonnak - amely a júniusi alapkamat csökkentés hatására már csak 5,75 százalék lehet. A személyi hitel kamatokat így nagyjából a felére vágta vissza a márciusi kormányrendelet, illetve az említett alapkamat csökkentés.

Így a bankok jelenlegi ajánlatai jelentősen olcsóbbak, mint az év elején felvehető, vagy a korábbi évek személyi hitelek voltak. A THM-plafon megtette a hatását, és a bankok közti verseny is egyre élesebb, ahogy közeledik az év vége, vagyis a kamatkorlát megszűnése. Ezért érdemes jól körülnézni a banki ajánlatok között: ne csak a jelenleg érvényben lévő, hanem a 2021. január 1-jétől érvényes kamatokat és THM-eket is megnézni.

Látható, hogy a Cetelem ajánlata idei kamatok és THM szerint alig tér el a többi bank konstrukcióitól, viszont ha a 2021. januártól számítandó törlesztőrészletet nézzük, már látható, hogy 10-15 ezres különbségek is adódnak. A teljes visszafizetendő összegeket tekintve pedig például a K&H-nál még 4 millió forint alatt megússzuk a kölcsön kapott 3 milliót, addig a Budapest Banknál 4,4 millióig felkúszik a visszafizetendő összeg.

Ezért érdemes alaposan átnézni az ajánlatokat, és használni az összehasonlító kalkulátort, amelyben a saját igényeinkhez, feltételeinkhez igazíthatjuk a kondíciókat, és megtalálhatjuk a számunkra legkedvezőbb ajánlatot.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó