6 °C Budapest

Olcsók a falusi ingatlanok, mindenképp elég lesz a csok-keret

2019. május 2. 10:30

Az érintett kistelepülések többségében elég lehet ingatlanvásárlásra a falusi családi otthonteremtési kedvezmény nagycsaládosoknak szóló támogatási összege, a nem városközeli községekben öt és fél millió forintért házat lehet venni - írta a Magyar Nemzet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint míg a használt lakások átlagos ára az agglomerációk ötezer fő alatti településein 13,9 millió forint, a vonzáskörzeteken kívül eső, hasonló nagyságú településeken 5,5 millió forint volt 2018-ban.

A lap emlékeztet, hogy a július 1-jétől életbe lépő falusi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) használt ingatlanhoz is fel lehet használni a fogyó népességű kistelepüléseken. A falusi csok a háromgyermekes családoknak tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást jelent, amelynek felét lehet vásárlásra, a másik felét pedig felújításra, bővítésre fordítani.

A KSH adataiból az is kiderül, hogy az utóbbi években nőtt a kisebb települések részesedése a használtlakás-piac forgalmából, miközben a fővárosé 2015 óta folyamatosan csökken. A 2018. évi adásvételek 22 százaléka volt budapesti, szemben a három évvel korábbi 30 százalékos aránnyal. A megyeszékhelyek és a kisebb városok részesedése ezalatt csak kismértékben változott, a községeké viszont emelkedett, tavaly minden negyedik adásvétel a községekben jött létre.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem