Mi van itt? Kevesebb mint 3 hét alatt tízezren igényelték már ezt a hitelt

MTI
2020. május 19. 17:47

Kevesebb mint három hét alatt csaknem tízezren igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Magyar Péter azt mondta: múlt héten megkezdték a folyósítást, ezen a héten pedig már ezres nagyságrendben utalják a pénzt az igénylőknek.

Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum Személyi kölcsön Kalkulátorában segtségével egyszerűen megtalálhatod a számodra legideálisabb konstrukciót. KATT!

A hitelt egy év türelmi idő után, 5 éven belül kell visszafizetni. Érvényes rá az állami családtámogatás, vagyis a második gyermek születésekor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes tartozást elengedi a Diákhitel Központ - tájékoztatott a vezérigazgató.

Hangsúlyozta: tavaly egész évben 11 600 új szerződést kötöttek, idén várhatóan majdnem 40 ezer diák igényli majd a diákhitelek valamelyikét.

A hiteltörlesztési moratóriummal jelenleg mintegy 50 ezren élnek - tette hozzá Magyar Péter. Emlékeztetett: meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is. A Diákhitel1-et pedig az első félévre visszamenőleg is lehet igényelni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?