13 °C Budapest

Megjelent a Közlönyben a gazdaságvédelmi mentőcsomag: itt vannak a pontos részletek

2020. március 19. 00:09

Március 18-án Orbán Viktor bejelentette azt a gazdaságpolitikai intézkedéscsomagot, amely a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásiat hivatott csökkenteni első körben. Nem sokkal éjfél előtt a Magyar Közlönyben meg is jelent az erre vonatkozó kormányrendelet. Mutatjuk a részleteket.

Alig pár perce jelentek meg a Magyar Közlöny online felületén, így a délután bejeletett intézkedések mostantól hivatalosak. Ahogy arra a miniszterelnök is célzott, ezek még csak az első lépések ahhoz, hogy érdemi segítséget tudjon nyújtani a kormányzat a gazdaság összes szereplője számára.Mint jelezte, ezeket a pontokat még további intézkedések követik. De nézzük, pontosan hogyan is szól a teljes rendelet.

A Kormány rendelete a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről

A Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzetben, a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot és az állampolgárokat érintő hatásának enyhítése érdekében, a következőket rendeli el:

1. §

  • Ha a felek eltérően nem rendelkeznek, a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből (a továbbiakban: szerződés) eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap (a továbbiakban: fizetési moratórium). A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.
  • A szerződések teljesítési határidejének módosulása a szerződést biztosító járulékos és nem járulékos mellékkötelezettségeket is módosítja, függetlenül attól, hogy a mellékkötelezettséget szerződésbe vagy egyoldalú jognyilatkozatba foglalták a felek.
  • A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, melynek időtartamát a Kormány rendeletével meghosszabbíthatja.
  • A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetésimoratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-éig meghosszabbodik.
  • E paragrafus rendelkezéseit a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.

2. §

E rendelet hatálybalépését követően kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét.

3. §

  • A turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok tekintetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-áig nem lehet felmondással megszüntetni. A felmondási tilalom a Kormány rendeletével a veszélyhelyzet fennállásáig meghosszabbítható.
  • Az (1) bekezdés szerinti bérleti díj a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető, abban az esetben sem, ha azt a szerződés egyébként lehetővé teszi.

4. §

  • A 3. § (1) bekezdésében meghatározott ágazatokban működő gazdasági egységekben 2020. március, április, május és június hónapokra a foglalkoztatott a) munkavállalók esetében a munkáltató mentesül a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, b) munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyiszolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.
  • A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a 2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni, amely időszakra a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallására és megállapítására nem kerül sor.

5. §

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A személyszállítási szolgáltatást végző kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó adózók a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti adófizetési kötelezettségük alól a 2020. március, április, május és június hónapokra mentesülnek.

6. §

  • A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzet időtartama alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) a (2)-(4) bekezdés szerinti eltérő szabályokkal kerül alkalmazásra.
  • Az Mt.-t a veszélyhelyzet megszűnését követő harminc napig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a) a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást az Mt. 97. § (5) bekezdése szerinti közlési szabályoktól eltérően is módosíthatja, b) a munkáltató a munkavállaló számára az otthoni munkavégzést és a távmunkavégzést egyoldalúan elrendelheti, c) a munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzése érdekében a szükséges és indokolt intézkedéseket megteheti.
  • A (2) bekezdésben foglalt szabályoktól eltérő kollektív szerződéses rendelkezéseket e rendelet hatályának tartama alatt alkalmazni nem lehet.
  • A munkavállaló és a munkáltató az Mt. rendelkezéseitől külön megállapodásban eltérhetnek.

7. §

Az 1-6. §-ok szerinti rendelkezésekkel kapcsolatos további részletszabályokat a Kormány rendeletekben határozza meg.

8. §

E rendelet alkalmazásában nem minősülnek adósnak az állam, az önkormányzat, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 39. §-ában meghatározott jogszabályok hatálya alá tartozó vállalkozások.

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Korábban megjelent gyorsértékelésünk az 5 pontos gazdaságvédelmi csomagról

Pénzcentrum vélemény
Korábbi cikkünkben röviden elemeztük is az akkor ég csak a miniszterelnük által bejelentett intézkedéseket. Mint írtuk, a törlesztőrészletek befagyasztása meglátásunk szerint szükségszerű lépés, mely nemcsak a hazai vállalkozásokat, de a családokat is védi, majdhogynem elemi érdeke mindenkinek. Rengeteg hazai vállalkozás állt le teljesen, ami azt jelenti, egy kanyi bevételt sem termelnek ezekben a napokban - ilyen körülmények között lehetetlen fizetni az alkalmazottakat, pláne ha kézzelfogható tartalékok nem állnak rendelkezésre. És ha ez a tömeges munkaerő elesik a bevételi forrásától, szinte egyik napról a másikra összeomlik az érintett családok élete. Az ő helyzetük meg van pecsételve, ám mégis nagy segítség lehet számukra, ha legalább a hiteleik fizetése alól mentesülnek átmenetileg. Az, hogy mostantól felvett fogyasztási hitelek THM-jét a jegybanki alapkamat +5 százalékában maximalizálják, jelentheti, hogy néhány hónapra leáll ez a fajta hitelezés - ha csak törvényileg elő nem írják a bankoknak ezen kölcsönök elérhetővé tételét. Ez alól kivételt képezhetnek a kifejezetten alacsony THM-mel kínált hitelek, jellemzően az áruhitelek. Ezek az előttünk álló hónapokban sokat segíthetnek majd a nehéz helyzetbe jutott családoknak. Persze arra is fel kell készülni, hogy a kiskereskedelmi árakba be fog épülni az alacsony kamatozású áruhitelek jutaléka. A vállalkozások rövid lejáratú hiteleinek június 30-áig történő meghosszabbításáról szóló intézkedés céljai egyelőre még nem egyértelműen tiszták, hiszen a törlesztési moratórium következményeként a futamidő amúgy is módosulni fog. Azok a cégek azonban, akik éppen tavasszal újították meg volna lejáró hiteleiket, ők némi haladékot nyerhetnek. A turizmus, vendéglátás és a kulturális szektor járulékcsökkentése egyértelműen munkahelymegóvó intézkedés, hiszen ezen nemzetgazdasági ágak nem jelentenek jelentős bevételi forrást a magyar költségvetésnek. Habár gyakorlatilag 0 bevétel mellett esélytelen megtartani ezen cégek alkalmazottait, így a járulékfizetés kiesése nem jelent túl nagy segítséget. Ez a néhány pár milliárdos, néhány tízmilliárdos teherkönnyítés a szükséges, de nem elégséges csomag.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm