Még változhat az árfolyamrögzítés: nem Rogáné a végső szó

Pénzcentrum
2012. február 29. 12:10

Az elmúlt hetekben több módosítást is benyújtottak a árfolyamrögzítés törvénytervezetéhez. Ezek közül többet a gazdasági bizottság maga is támogatandónak tartott, vitára bocsátás után ezek nagy része elfogadásra is kerülhet. Ilyen lehet a felső értékhatár kitolása vagy a jenhitelesek rögzített árfolyamának módosítása. A közszolgákat is érinti egy-egy javaslat.

Az eredeti törvényjavaslatban csak a 30 milliónál nem értékesebb ingatlanok tulajdonosait mentették volna meg. Rogán Antal, fideszes képviselő szerint az adósok viszont nem rendelkeznek az ingatlanuk értékére vonatkozó adattal több évre visszamenőleg, ezért szerencsésebb, ha a folyósított hitel összegében állapítják meg, ki is élhet az új árfolyamrögzítés eszközével. Rögtön három hitelösszeg is szerepel a javasolt hitelkorlátok között. A minimum tizenötmilliós korlát a hitelfelvevők kb. 85 százaléka, a húszmilliós kb . 95 százaléka, az eredetileg benyújtott harmincmilliós pedig a hitelfelvevők 99 százaléka számára nyitja meg az árfolyamrögzítésen történő törlesztés lehetőségét - szerepel a módosító indokolásában. Ezek közül csak egy kerülhet elfogadásra, melynek egyik feltétele lehet a Bankszövetséggel való megbeszélések eredménye. Természetesen a bankok a minél alacsonyabb küszöbben érdekeltek, ezzel szemben a kormány a 30 milliós határt képviselheti.

Több változás érintheti a közszféra dolgozóit is. Rogán javaslata szerint azok a végtörleszteni nem tudó közszolgák, akik jogosultak az egyszeri vissza nem térítendő támogatásra nem kapnák kézhez ezt az összeget, hanem kötelezően a hitel előtörlesztésére kell fordítaniuk. Ezt a bankok díjmentesen számolnák el. Ezzel csökkenhet, még ha kis mértékben is a havi törlesztőrészlet. Szücs Erika, a Demokratikus Koalíció képviselője szerint a közszférában dolgozók kérelmeinek soron kívüli elbírálása indokolatlan és indokolhatatlan hátrányba hozhatja a más területen dolgozó hitel-adósokat. Valamint a képviselőnő szerint elfogadhatatlan, hogy a versenyszféra által befizetett adóból csak a közszféra dolgozói kapjanak kamattámogatást, a befizető gazdasági szervezetek dolgozói nem. Ezért ennek megoldására is készült módosító javaslat.

A jenhitelesek:

Heintz Tamás javaslata azt célozza, hogy megegyezően a CHF illetve az EUR hitelt felvevőkkel, a JPY hitelekkel rendelkezők is nagyobb juthassanak. Indoklásában leírja, hogy a CHF-ben eladósodott hitelesek 2008-ban 147,64 Ft-ért vásároltak, a tervezett 180 Ft-os rögzített árfolyam az eredeti árfolyam 121 .9%-a. Az EUR-ban eladósodott hitelesek 2008-ban 238,33 Ft-ért vásároltak, a tervezett250 Ft-os rögzített árfolyam az eredeti árfolyam 104 .9%-a. Ellenben a JPY-ben eladósodott hitelesek 2008-ban 1,48 Ft-ért vásároltak, a tervezett 2,5 Ft-os rögzített árfolyam az eredeti összeg 168 .6%-a. Épp ezért a jenhitelesek rögzített árfolyamát a képviselő 2 forintra szeretné csökkenteni

Ertsey Katalin, elempés képviselő a magán lakóingatlannal fedezett vállalkozói devizahitelekre is kiterjesztené az árfolyamrögzítést.

Pénzcentrum vélemény
Az szinte biztosra vehető hogy új korlát kerül az árfolyamrögzítés feltételei közzé, hogy a három alternatíva közül melyik, azt nagyon nehéz előre megmondani, hiszen nagyban függ a Bankszövetséggel való tárgyalás eredményeitől, mint ahogy a jenhiteleseket érintő javaslat is. Az ellenzéki módosítók elfogadása és támogatása ezzel szemben minimum kétséges, különösen a vállalkozói hitelekre való kiterjesztés valószínűtlen.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

>> Számold ki te is <<
>> Árfolyamrögzítés kalkulátor <<

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?