23 °C Budapest

Nagy változás lehet az árfolyamgát rendszerében

MTI
2012. február 21. 10:51

Módosító javaslatot nyújt be a Fidesz az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslathoz, azt kedvezményezve, hogy ne a lakás értékéhez, hanem a felvett hitel összegéhez kössék az árfolyamrögzítés igénybevételének lehetőségét - közölte Rogán Antal kedden az Országgyűlésben. E szerint az élhetne az árfolyamgáttal, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel.

A Fidesz vezérszónoka emlékeztetett: az eredeti tervek szerint az vehetné igénybe az árfolyamrögzítést, akinek a devizahitel fedezetéül szolgáló ingatlanjának forgalmi értéke - a fedezetként való elfogadáskor - nem haladta meg a 30 millió forintot. A Fidesz ehelyett azonban azt a korlátot javasolja - folytatta -, hogy az élhessen az árfolyamgáttal, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel.

A módosító indítványról a kormánypárti frakció megkezdte az egyeztetéseket a kabinettel és a bankszövetséggel is - jelezte Rogán Antal.

A fenti táblázat a hitelek összege szerinti arányai láthatóak, még a szeptemberi végtörlesztés előtt az akkori árfolyamon. A jelenlegi bővítés azt jelenti, hogy szinte az összes devizaadós élhet az árfolyamrögzítéssel, csupán 4 919-en maradhatnak ki, de valószínűleg nagy részük végtörleszthetett vagy a felvételkori árfolyamon nem éri el ezeknek a hiteleknek az esetében sem a 30 millió forintot a hitelösszeg. 


>>Árfolyamrögzítés kalkulátor<<

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
Bankmonitor  |  2026. július 22. 09:51
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészlet...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?