Kiváltanád a devizahiteled? Ezzel mindenképp számolj!

2015. április 13. 06:00

A devizahiteles értesítők megérkezése után sokakban felmerül a kérdés, hogy érdemes-e kiváltani a forintosított kölcsönüket, vagy elfogadják a bankjuk által nyújtott konstrukciót. Az új hitellel akár hosszútávra fixálható is a havi törlesztés, de ennek a stabilitásnak ára van.

Néhány héten belül már minden devizahiteles kezében tarthatja a banki elszámoló levelét, és ha az adós nem elégedett a felkínált, forintosított hitelével, akkor 60 nap áll rendelkezésére, hogy díjmenetesen felmondja a hitelét, valamint további 90 nap, hogy visszafizesse azt. Ez éppen elegendő idő arra, hogy az ügyfél alaposan körbenézzen a piacon, és adott esetben egy új hitelt vegyen fel még kedvezőbb feltételekkel.

Nem véletlen, hogy egyre több bank jön ki kifejezetten az elszámolásban érintett ügyfeleknek szóló kiváltó hitellel, de érdemes végigbogarászni a részleteket, majd kalkulálni a törlesztőket és a díjakat, mert nem mindenkinek éri meg felmondani a forintosított devizahitelét.

A kamatkedvezményeket feltételekhez köthetik

A legtöbb banknál meglehetősen alacsony kamatokkal, és folyamatos akciókkal próbálják megnyerni a hitelüket kiváltani kívánó ügyfeleket. Azt, hogy hol, mennyit kellene fizetni már pár perc alatt kiszámítható akár online is a bankok és közvetítők különböző kalkulátoraival, azonban érdemes a kalkulátorok mögé is nézni.

A hitelkiváltó kölcsön felvételekor többnyire alapfeltételként szabják, hogy a folyószámlát is nyissunk a hitellel együtt, sőt gyakran jövedelem jóváírást is kér a bank, igaz ezért akár kedvezményeket is nyújthatnak a hitelből. Nem árt ezen a téren résen lenni, ugyanis a hitel kamatai jelentősen csökkenthetőek efféle vállalásokkal.

Amennyiben már a számlánkat is a jelzáloghitelező bankunknál vezetjük, akkor sok esetben nem csak a kedvezményes számlavezetési díjat, de a hitel kamatkedvezményét is megfelelő mennyiségű jóváíráshoz, vagy tranzakcióhoz köthetik. Olyan konstrukcióval is találkozhatunk, ami bizonyos összeg felett nyújt kedvezményes kamatot. Lakáshiteleknél több banknál is előfordul, hogy kedvezményes kamatért cserébe a lakásbiztosítást cégcsoporton belül kell megkötnünk.

Nem mindegy, milyen díjakat kell megfizetnünk

Ugyan az elszámolási értesítő levél kézhezvétele után 60 napunk van arra, hogy díjmentesen felmondjuk a hitelünket, de a bankváltáskor a kiváltó hitel felvételhez kapcsolódó költségeket már nem biztos, hogy elengedi, vagy visszatéríti az új bank. Ez az új hitelezőn múlik, mindenesetre ezekre a díjtételekre mindenképp érdemes rákérdeznünk a kinézett új bankban a kiváltó hitel igénylése előtt:

  • Közjegyzői díjak
  • Értékbecslési díj
  • Folyósítási díj
  • Földhivatali díjak (pl.: tulajdoni lap díja, jelzálogbejegyzés díja stb.)
  • A fizetési számlavezetési díjai

Emellett mindenképp érdemes tájékozódnunk arról, hogy milyen rendszeres költségei vannak a hitelnek, ugyanis nem biztos, hogy ezek megjelennek a törlesztőrészletben. Ezek ugyanis a kamatokon felül akár további egy-két százalékkal is megnövelhetik a hitelünk költségeit.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fixálhatjuk a törlesztőrészletünket

A forintosított hitelek törlesztőrészletei három havonta változhatnak, ugyanis a három hónapos BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) az a referenciaérték, amihez a kamatozást kötik. Erre jön rá a kamatfelár, ami a hátralévő futamidő függvényében változó ideig rögzített. Ha a hátralévő futamidő 3 és 9 év között van, akkor 3 év, ha 9 és 16 között, akkor 4 év, míg ha 16 év felett van, akkor 5 év a kamatfelár-periódusa a forintosított devizahiteleknek (lásd az infografikát).

Így a referencia miatt a kamat három havonta módosulhat, viszont a kamatfelár több évre kötött.

A hitelkiváltó ajánlatok között azonban nem csak ilyen, referenciához kötött kamatozású, hanem fix kamatozású ajánlatokat is találunk.

Amennyiben szeretnénk hosszabb időre rögzíteni a törlesztőnket, akkor ezt a fix kamatozású hitelekkel érhetjük el jellemzően, mivel ezek kamatperiódusa hosszabb, ezáltal jellemzően három vagy öt évre változatlan a kamat, de előfordulhat ennél hosszabb kamatperiódus is.

Lényeges, hogy a rögzítésnek általában "ára van", ami a valamivel magasabb törlesztőrészletben jelenik meg, viszont ezért cserébe a hosszabb kamatperiódus alatt kiszámíthatóságot biztosít a fixálás, hiszen a piaci kamatmozgások nem befolyásolják a havi törlesztőrészletet.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm