7 °C Budapest

Hivatalos: így könnyítik meg a CSOK igénylését

2018. február 28. 13:30

A korábban ígérthez képest egy hónappal később, március 15-étől könnyít a CSOK igénylési feltételein a kormány. Megjelent a vonatkozó kormányrendelet, amelyből a részletek is kiderülnek. Sokkal kevesebb iratot kell benyújtani, és bővítésnél akár a teljes költségvetés is megigényelhető. Az adásvételi szerződés megkötését követően fél évig lehet igényelni ezután a CSOK-ot, a bankoknak pedig 30 (építés esetén 60) nap alatt kell dönteniük. Fontos változás az is, hogy meglévő lakástulajdontól függetlenül igényelhető lesz ezután a támogatás használt lakás vásárlása esetén is.

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a CSOK igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A rendeletmódosításokból kiderült: számos feltételről, így például a fennálló házasságról, a gyermekek meglétéről, a közös háztartásban élésről, a büntetlen előéletről és a köztartozás-mentességről is elegendő lesz ezután teljes bizonyító erjű magánokiratban nyilatkozni.

Kiderült:

  • Március 15-e után a CSOK banki igénylésénél egy egyszerűbb esetben akár elég lehet a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-jogviszony igazolása, az adásvételi szerződés vagy az építési napló, valamint egy nyilatkozat az egyéb körülményeikről.
  • A CSOK-ot a hazatérő családok is igénybe vehetik, ha külföldi tb-jogviszonyt igazolnak, és vállalják, hogy egyikük 180 napon belül magyar tb-jogviszonyt létesít.
  • Az otthonukat bővítők a már folyamatban lévő építési munkákra is igényelhetik a CSOK-ot, továbbá akár minden költségüket fedezhetik a CSOK-ból a támogatás összegéig.
  • Március 15-étől a bankoknak is gyorsabban kell elbírálniuk az igényléseket, így 30 napon belül kell dönteniük a lakásvásárlási ügyekben, az építkezéseknél pedig 60 nap a határidő.
  • A CSOK iránti igény benyújtására az adásvételi szerződés megkötését követően két hónappal több idejük, azaz fél évük lesz a családoknak.
  • A banki szempontból hitelképtelen fiatalok számára jelent változást, hogy a jövőben a CSOK igényléséhez adóstársnak bevonják szüleiket vagy közeli hozzátartozóikat. A CSOK-hoz kapcsolódó kedvezményes hitel igénybe vételének nem lesz időbeni korlátja.
  • A fontos változások közé tartozik az is, hogy március 15-étől minden család kérhet CSOK-ot akkor is, ha már van ingatlantulajdona; eddig ezt csak az új lakást szerző családok tehették meg.
  • Azok a családok, akik korábban már vettek fel lakáscélú támogatást, a jövőben több támogatást kaphatnak, ha újabb három gyermeket vállalnak. Ez azt jelenti, hogy az új támogatásból már nem kell levonni a már meglévő gyerekek után kapott "szocpolt"- ismertette Novák Katalin az MTI tudósítása alapján.

Változik az áfa-visszatérítés szabályozása is. Eszerint mindenki, aki építkezik, és 27 százalékos áfakulcsos számlát nyújt be, kérheti - 5 millió forintig - az adóvisszatérítést. Az áfa-visszatérítési lehetőséget kiterjesztik továbbá a nyugdíjasokra és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Novák Katalin azt hangoztatta, ha a kormány a választáson újból lehetőséget kap, akkor megtartja és bővíti az otthonteremtési programot. A magyar családok számíthatnak arra, hogy lesz CSOK, lesz otthonteremtési program - mondta az államtitkár.

A CSOK népszerűségét jelzi, hogy eddig 68 ezer család, 280 ezer ember tudta már igénybe venni, 189 milliárd forint összegben - mondta ma Novák Katalin.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 10. 20:54
A TV2 AR-stúdióval, virtuális díszlettel és élő kapcsolásokkal követi a választás eseményeit vasárna...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29