12 °C Budapest

Befellegzett a kamattámogatott hiteleknek: merre léphet a kormány?

Pénzcentrum
2013. november 21. 05:10

Véget vethetnek a kamattámogatott hitelek rövid népszerűségének a csökkenő kamatok. Már a piaci hitelek is elérték azt a árszintet, amit ezek állami támogatással nyújtanak. Ennek oka egy törvényi akadály, ami szerint 6 százalékos kamat alatt már nem jár több állami támogatás, és ez lassan életképtelenné is teszi a konstrukciót.

Emlékezhetünk még a végtörlesztés időszakára, ami után 12-13 százalékos felé száguldoztak a hazai lakáshitelek THM értékei. Ebben az időszakban jó ötletnek tűnhetett egy kamattámogatási rendszer bevezetése, amely lényegesen csökkenteni tudja a családok kamatterheit. Kezdeti finomhangolások után egy 5 évig fix mértékű támogatási rendszer jött létre, melynek köszönhetően a hitelek valóban egyre olcsóbbá váltak.

Újabb fordulat a jegybanki kamatdöntések után következett, amikor is az egyre alacsonyabb alapkamatnak köszönhetően a piaci hitelek is egyre kedvezőbbek lettek. Először a kamattámogatott hitelek érték el a törvényi minimumnak számító 6 százalékos kamatszintet, ami alatt már nem nyújt több támogatást az állam. Mára viszont a bankok saját, támogatás nélküli jelzáloghitelei is elérték ezt a szintet. Gyakorlatilag alig néhány forint a különbség a támogatott és a piaci hitelek törlesztőrészletei között.

Nem biztos tehát, hogy megéri a kamattámogatott hiteleket választani mostanában. A fenti táblázatból is jól látszik, hogy szinte hajszálnyi különbségek vannak ma a két hitel között. Megoldás lehetne, ha a jelenlegi törvényi határ, 6 százalékos kamat alatt is járna még további kamattámogatás, például az alapkamathoz lehetne kötni a minimum szintet. Másik megoldás lehet, ha 5 év helyett hosszabb időre járna támogatás, akár 15-20 évre is. Előbbivel tovább csökkenhetnének a lakáshitelek költségei, míg az utóbbival az ügyfelek biztonságérzete növekedhetne, hiszen egy esetlegesen növekvő kamatpálya estén is védve lennének.

 

Jöhet változás hitelfronton

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Varga Mihály nem kevesebbet állított egy múlt hetisajtótájékoztatón, minthogy célszerű lenne megfontolni a Nemzeti Bank hitelprogramjának magánlakás építésére vonatkozó kiterjesztését. De ezt a nyilatkozatot követő napokban több forrásból is cáfolták, Varga is csak magánvéleménynek nevezte az ötletet. A szakértők szerint nincs is szükség hasonló drasztikus lépésre. Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője szerint az is elég lenne, ha a kormány az alapkamat csökkenésével a minimális kamatszintet is csökkentené vagy a támogatás idejét növeli 10-20 évre.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 08:16