A török központi bank váratlanul 350 bázisponttal 46,0 százalékra emelte a hétnapos repóműveletek kamatát.

Nagyot ment tavaly az Erste: a lakossági hitelezés mellett a megtakarítások is pörögtek a banknál
Elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet az Erste. A hitel- és kötvényállomány 2024-ben újra emelkedett, az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a másfélszeresére nőtt, míg a cégek esetében 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A befektetett és kezelt vagyon december végére 21 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette az 5400 milliárd forintot - olvasható a bank közleményében.
A tervezési folyamattal idén elindul a bank székháza, az Erste Torony átfogó felújítása. A bank vezetése 2024-ben döntött a meglévő épület mindenre kiterjedő rekonstrukciójáról, amely 50-75 százalékos széndioxid-kibocsátás megtakarítással jár ahhoz képest, mintha új székházat építene magának a pénzintézet. A felújítási munkálatok engedélyeztetésére várhatóan 2026-ban kerül sor. Az átépítés szintről szintre halad majd, így a kollégáknak a tervek szerint 2028-ban záruló munkálatok alatt sem kell elhagyniuk az épületet – mondta el Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a bank 2024-es eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.
A bank működési bevételei 2024-ben – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 15 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a díj- és jutalékbevételek 24 százalékkal nőttek, elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően. A működéssel kapcsolatos kiadások 15 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A bank működési eredménye 234 milliárd forint lett, szemben a 2023-as 204 milliárd forinttal. A költség/bevétel arány december végén lényegében megegyezett az egy évvel korábbival, nem érte el a 34 százalékot. Az adózás utáni nyereség így 2024-ben 132 milliárd forint lett, míg 2023-at 115 milliárd forint profittal zárta a bank.
Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2024 végén 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új finanszírozás volumene tavaly 25 százalékkal nőtt 2023-hoz képest. A nem teljesítő hitelek aránya 1,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,6 százalékról. A lakossági hitelek esetében a nem teljesítő hitelek aránya 2,4 százalékra mérséklődött a 2023-as 3,1 százalékról, míg a vállalati hiteleknél az arány 1,3 százalékra javult az egy évvel korábbi 2 százalékról. A javuló hitelportfóliónak köszönhetően a bank 2024-ben 8 milliárd forint céltartalékot tudott felszabadítani.
A teljes lakossági hitelállomány 10 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány tavaly 54 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek folyósítása 133 százalékkal haladta meg a 2023-as teljesítményt. A személyi kölcsönöknél 44 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók esetében a kihelyezés 15 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A kártyás vásárlások összege tavaly 12 százalékkal nőtt, ezen belül a fizikai kártyatranzakciók volumene 10 százalékkal, míg az online kártyás vásárlásoké kétszer ilyen gyorsan, 20 százalékkal emelkedett 2024-ben. Tavaly a kártyás tranzakciók negyede már online volt, az online vásárlások értéke átlag a másfélszerese a fizikai kártyás tranzakciókénak. Az online költések közel fele külföldi vásárlás volt, a külföldi online költések volumene négy és félszer gyorsabban nőtt 2024-ben, mint a belföldieké.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyarországi bankcsoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – december végén 6554 milliárd forint volt, ami 19 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 71 százalék volt. A jelentős növekedés részben annak köszönhető, hogy az bank demokratizálja a befektetéseket és ingyenes értékpapírszámla-vezetést kínál ügyfeleinek. Ma már az értékpapírszámlával rendelkező ügyfelek közel felének van Erste Future megtakarítása, melyet a rendszeresen, akár kisebb összeget félretenni tudók számára hozott létre a bank.
A banknál a befektetett és kezelt vagyon az elmúlt egy évben a piaci átlagot meghaladó mértékben gyarapodott, 2024 végére 21 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette az 5400 milliárd forintot. A privátbanki üzletág december végén már 1263 milliárd forintos vagyont kezelt. A bank által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladta a 3136 milliárd forintot. Az összeg harmada fenntartható (ESG) befektetési alapokban van. Az elmúlt egy évben nagyot nőtt a kereslet az ETF-ek (tőzsdén jegyzett befektetési alapok) iránt. A bank által kezelt állomány csaknem a duplájára nőtt 2023 végéhez képest. Az banknál több mint 800 féle ETF érhető el, ezekből 250 Magyarországon regisztrált alap.
A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 3 százalékkal csökkent egy év alatt, december végén 1094 milliárd forint volt. A vállalkozások továbbra is a korábbinál kevesebb hitelre tartanak igényt, a remélttől elmaradó üzleti környezetben sok cég visszafogja a beruházásokat, sokan a korábban tervbe vett fejlesztésekkel is egyelőre inkább kivárnak. A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 3 százalékkal csökkent, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 10 százalékkal nőtt, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 14 százalékkal zsugorodott 2023 végéhez képest. Az új vállalati kötvények és hitelek volumene 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


