Munkások a munkaállomásaikon egy összeszerelő üzemben.Felvétel egy kapcsolóberendezés-gyárban, amely fémborítású, kihúzható típusú zárt kapcsolóberendezéseket gyárt. Ezeket a kapcsolóberendezéseket főként erőművekben, alállomásokon, ipari, bányászati és kereskedelmi épületekben használják, ezek a kapcsolóberendezések a legmodernebb áramelosztó berendezések, amelyeket az energia átvitelére és elosztására, valamint az elektromos áramkörök vezérlésére, védelmére és tesztelésére használnak.

Fontos részletek derültek ki az új munkáshitelről: erről mindenképp tudjon, aki fel akarja venni

MTI
2025. január 7. 12:33 2 perc

Ismét sok részletet közöltek a munkáshitelről, ami a kormány várakozása szerint többek között a népszaporulatot is elősegíti.

Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán kedden.

Palóc André elmondta: a hitellel a kormány célja az, hogy az életkezdést segítse a 17-25 év közötti fiataloknak. A hitelt 25 éves kor alatt bárki felveheti, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik, magyarországi lakcíme van, Magyarországon dolgozik, legyen vállalkozó vagy akár heti 20 órában foglalkoztatott alkalmazott.

A közlésben az is szerepel: gyermek születése esetén 2 évre, a második gyermek születésekor pedig újabb két évre engedik el a törlesztést, míg a harmadik gyermeknél az egész összeg megfizetése alól mentesül az, aki felvette a támogatást - közölte.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?