28 °C Budapest

Bővülő hitelezés és banki alkalmazkodás (x)

Pénzcentrum
2020. június 22. 05:00

Felmérte az MNB a hitelezés alakulását.

Koronavírus-járvány ide vagy oda, az első negyedévben mind a háztartási, mind pedig a vállalati hitelezés tovább bővült Magyarországon. Persze a teljes kép ennél valamivel árnyaltabb, ezért vizsgáljuk meg, milyen eredményekről számol be az MNB hitelezési jelentése.

A jelentésben részletezett dinamika nemzetközi összehasonlításban kiugrónak számít, ugyanakkor a tendencia mögött álnak technikai okok és a már korábban elindított hiteligénylések is.


Hitelezés a vállalati szférában

A vállalati hitelállomány a jelzett időszakban 420 milliárd forinttal emelkedett - ez leginkább az egyedi, nagy volumenű ügyletek folyósításának, illetve a járványhelyzet gazdasági hatásainak a mérséklésére bevezetett hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhető. Ez 16 százalékos éves növekedést jelent, ami nemzetközi összehasonlításban továbbra is kiemelkedőnek számít. Kimondottan sikeres volt az év első három hónapjában a még akkor futó NHP fix konstrukció, melynek keretében a hitelintézetek 71 milliárd forint összegben kötöttek forintszerződéseket. A tavaly indított konstrukció kihasználtsága a negyedév végén 486 milliárd forintot tett ki, melynek kétharmada társas vállalkozásokhoz volt köthető. Áprilistól az MNB legújabb a hitelprogramja, az NHP Hajrá konstrukció tovább támogatja a kkv-k hitelezését.

A szép számok ellenére ugyanakkor a bankok tapasztalták a járvány külső és belső gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásait, illetve a vállalati ügyfelek hitelképességének a romlása is megfigyelhető. Erre reflektált a jegybank Hitelezési felmérésében résztvevő pénzintézetek közel egyharmada, akik szigorítottak a vállalati hitelfeltételeken, a következő fél évben pedig szinte mindegyik bank tervez hasonló intézkedéseket bevezetni.

Hitelek és háztartások

Hasonlóan a vállalati szektorhoz, a háztartások hitelállománya is bővült, a 241 milliárd forintos növekedés éves szinten 19 százalékos emelkedést jelent. Ez az eredmény nemzetközi összehasonlításban is számottevő, ugyancsak közrejátszott benne az MNB által javasolt hiteltörlesztési moratórium technikai hatása.

A járvány következtében a fogyasztási kereslet és a lakásvásárlási kedv minden bizonnyal csökkenni fog, a pénzintézetek visszaeséssel kalkulálnak. A vizsgált időszakban azonban a lakáshitelezés még intenzív, bár a személyi kölcsönök negyedéves kibocsátásán már érezhető a visszafogottság, részben a THM maximálása által kiváltott termékfejlesztési leállás miatt.

A háztartási hitelezést segítik az olyan államilag támogatott hitelprogramok, mint a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) vagy a Babaváró hitelek. Ezeknek a közkedvelt konstrukcióknak a keresettsége meglehetősen nagy, a vészhelyzet hatásai alig észrevehetőek rajtuk.





(x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 14:08
A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A...
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 13:27
A Fidesz-közeli távközlési óriás, a 4iG Csoport határozottan cáfolta a Media1 érdeklődésére azt a na...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?