Nyolcmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány mintegy 800, többségében vidéki turisztikai mikro- és kisvállalkozásnak a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében.
Az Európai Unió bíróságának határozata nem veti el a magyar ítélkezési megoldást, ezért árfolyamrés és az árfolyamkockázat tisztességtelenségére hivatkozva a fogyasztók nem léphetnek fel új igényekkel, a kezelési költség és a folyósítási jutalék tisztességtelenségének kérdéskörében azonban a Kúria a bíróság ítélete alapján hozza meg döntését - közölte a testület pénteken.
Az uniós bíróság - mint írták - kimondta, hogy nem kell tételesen feltüntetni a szerződésben a többletfizetésért nyújtott banki szolgáltatásokat, jellegüknek azonban a testület szerint ki kell tűnnie a szerződésből, hogy vizsgálni lehessen, van-e indokolható szolgáltatás a folyósítási jutalékért és a kezelési költségért, indokolható-e igénybevételük és mértékük arányos-e a kölcsönösszeggel.
Kúria ítélkezési gyakorlatát érintő határozatokat az Európai Unió bírósága az elmúlt hetekben hozta meg. Az előzetes döntéshozatali eljárásokat magyar és lengyel bíróságok kezdeményezték. A Kúria Konzultációs Testülete október végén tárgyalja, hogy az uniós testület határozatai a magyar joggyakorlatot mennyiben befolyásolhatják - olvasható a közleményben.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







