10 °C Budapest

Lecsapott az MNB: milliós bírságot kapott a hitelező, de az ügyfél járt rosszul

2019. március 19. 17:30

Az MNB 8 millió forint bírsággal sújtotta a HC Központ Kft-t, többek között azért, mert nem az elvárható gondossággal - azaz a kockázatoknak az érintett felek számára való jelzésével - közvetített egyazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt. Nem igazolta hitelt érdemlően igényfelmérése jogszerűségét, illetve azt, hogy kellő számú versengő ajánlatot adott át ügyfeleinek. 

A rendszerben rejlő kockázatok megfelelő csökkentését az MNB nemcsak a bankoktól, hanem a közvetítőktől is elvárja.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot végzett a HC Központ Pénzügyi Közvetítő Kft.-nél (HC Központ Kft.), amely az Otthon Centrum Holding tagjaként a hitelközvetítői piac jelentős szereplője. A jegybank áttekintette, hogy a többes ügynök társaság megfelel-e a független pénzpiaci közvetítők tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. 

Az ellenőrzési eljárás a 2015. január 1-jétől kezdődő időszakot vette górcső alá.

Az MNB vizsgálata során megállapította: a HC Központ Kft. nem tudta alátámasztani, hogy az ügyfeleknek nyújtott ajánlatai során vizsgálta-e az ügyletek - a jövedelemarányos törlesztőrészletről és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló JTM rendeletben előírt - hitelezhetőségi korlátját, így azt sem, hogy az adott ügyfélnek van-e más hitelkérelme vagy folyósított egyéb hitele. Ismeretes, hogy a JTM rendelet szerint az ugyanazon ügyfél számára - jelzálog fedezete mellett - adható hitel(ek) együttes állománya nem haladhatja meg az ingatlan értékének 80 százalékát.

Ha egy jelzáloghitelt igénylő ügyfélnek önerőt is igazolnia kell, s ezzel párhuzamosan személyi kölcsönt is felvesz - különösen akkor, ha az általa reméltnél kisebb összegű jelzáloghitelt kapott - több esetben vélelmezhető volt, hogy a személyi kölcsön valójában a szükséges önerőt pótolja.

A HC Központ Kft. az azonos ügyfelek többszöri párhuzamos hitelfelvételének kockázatáról nem tájékoztatta megfelelően sem az adott fogyasztókat, sem a jelzáloghitelt folyósító hitelintézetet. Egyaránt sérülhetett így a (hitelekhez képest túl alacsony ingatlanfedezettel bíró) ügyfélkör, illetve a többes ügynököt megbízó (túlzott üzleti kockázatot vállaló) pénzügyi intézmény érdeke is.

A HC Központ Kft. nem tudta igazolni azt sem, hogy az igényfelmérést miképp végezte el, és átadott, illetve elemzett-e kellő számú versengő hitelajánlatot ügyfeleinek. A közvetítő nem a jogszabályoknak megfelelően vezette nyilvántartásait és nem őrizte meg (a működésének ellenőrizhetőségéhez szükséges) iratokat. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Panaszkezelési szabályzatának tartalma és annak közzététele nem felelt meg az előírásoknak.

A többes ügynök emellett nem mindenkor nyújtott megfelelő tájékoztatást ügyfeleinek a jogorvoslati lehetőségekről, s a panaszok teljes körű kivizsgálásának eredményéről sem. Hiányos volt a megtartott oktatásokról, képzésekről szóló (a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő) nyilvántartás is.

Az MNB mindezért 7 millió forint felügyeleti és 1 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a közvetítőre, felhívta a jogszabályi előírások betartására és határidő tűzésével kötelezte a hiányosságok kijavítására. 

A jegybank - amely 2018 decemberében hasonló intézkedést hozott a Hitelcentrum Szolgáltató Kft-nél -a prudens hitelezés és hitelközvetítés vonatkozó szabályait nemcsak a bankoktól, hanem a közvetítőktől is elvárja. Az MNB további vizsgálatokat folytat a pénzpiaci szereplők jogszabályszerű működésének áttekintése, helyreállítása céljából.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?