6 °C Budapest

Kihagyhatatlan ajánlat: ezzel a módszerrel milliókat spórolhatsz a lakáshiteleden

2019. február 13. 11:08

Óriási lehetőséget jelent a hitelfelvételen gondolkodó fiatal házasoknak a kormány által bejelentett 10 millió forintos kamatmentes hitel. Nem csak azoknak lehet bomba megoldás viszont, akik hitelt szeretnének felvenni, milliókat spórolhat a meglévő hiteleseknek is. Kiszámoltuk, mennyit lehet nyerni azzal, ha kamatmentes Orbán-hitelt betörlesztjük meglévő lakáshitelünkbe.

Egyre tisztábban látunk a kormány által bejelentett 10 milliós kamatmentes hitellel kapcsolatban. Az már kiderült, hogy a konstrukció csak gyerekvállalás mellett kamatmentes, azt pedig eddig is tudtuk, hogy 3 gyerek születése esetén elengedik a teljes hiteltartozást. Jelenlegi ismereteink szerint a futamidő 20 év legfeljebb, ebben az esetben a törlesztőrészlet legfeljebb 50 ezer forint lesz (a mi számításaink szerint ez 41 ezer 700 forint).Tegnapi cikkünkben is bemutattuk, mi mindent lehet kezdeni az így kapott ingyenhitellel, egy opcióval azonban nem számoltunk.

Aki fel tudja venni a 10 milliót, az gyakorlatilag ingyen előtörleszthet vele meglévő lakáshitelébe.

Előtörlesztési díj ugyanakkor elképzelhető, hiszen az nem az Orbán-hitel felvételéhez kapcsolódik, aminek díjait átvállalja az állam. Előzetesen is egyértelmű, hogy ez a lépés nagyon megéri. Kérdések azonban vannak. Egyrészt nem tudjuk, hogy rövidebb futamidővel is igényelhető-e a hitel - ez nagyon lényeges, hiszen ebben az esetben a törlesztőrészlet is magasabb lesz. Mi most jelenlegi ismereteink szerint kiszámoltuk, hogy mennyit nyerhet egy család, ha a kormány által bejelentett hitellel törleszt elő.

A piaci ajánlatok átlagkamatozásával dolgoztunk. A példánkban szereplő pár 20 millió forintot vesz fel 20 év futamidőre. Kalkulátorunkban felkerestünk pár ilyen ajánlatot, ezek átlagkamata 4,48 százalék volt. Az ő hitelük is így ezzel kamatozik majd. Az így kapott kamattal kiszámoltuk a törlesztőrészletet és a teljes visszafizetendő összeget. Amint az látható, a teljes visszafizetendő összeg így 30 millió 30 ezer forint. Hogy módosul ez a szám, ha előtörlesztünk?

Válogass a lakáshitelek közt: használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Azt feltételeztük, hogy az Orbán-hitelt igénylő pár bevállal egy gyereket, de továbbiak nem születnek - így nem lesz jogosult a fennálló tartozás egy részének vagy egészének elengedésére. Mivel Novák Katalin 20 éves futamidőről beszélt, így mi is ezzel számoltunk. Azt feltételeztük, hogy a párnak fennálló lakáshitel tartozása van 20 millió forintos tőketartozással, a teljes visszafizetendőjük így a fenti összeg, 30 millió 309 ezer. Havi törlesztőjük 126 287 forint.

El is kezdik a törlesztést a 10. évig - ez van most. A kormány bejelentett hitelére természetesen azonnal lecsapnak, így kamatmentesen 10 millió forinthoz jutnak. Meglévő hitelükből ekkor 10 év van hátra, fennálló tőketartozásuk 12 millió 198 ezer forint. Előtörlesztés után így fennmarad 2 millió 198 ezer forint tőketartozás, és az Orbán-hitelre további 10 millió forint. A lényeges viszont, hogy ezután mi történik.

A törlesztőt ezután két részletben fizetik. A meglévő lakáshitelüket továbbra is fizetni fogják 22 757 forinttal 10 évig, az új Orbán-hitelt pedig 20 évig, havi 41 666 forinttal. A törlesztőjük így 64 423 forint lesz, viszont további 10 évig kell törleszteniük a hitelt.

Ez a korábbi 126 ezer forint törlesztőrészlethez képest sokkal kevesebb, de ha 10 éves lenne a futamidő, akkor a két hitelnek együtt is csak 106 ezer forint lenne a törlesztőrészlete.

A betörlesztés eredménye viszont szemléletes: az új hitelnek köszönhetően 25 millió 577 ezer forint volt a teljes visszafizetendő összegük, míg a kamatmentes hitel nélkül ez 30 308 ezer forint lett volna.Azaz közel 5 millió forint kamatköltséget spórolt nekik a betörlesztés. Így aligha kérdéses, hogy mennyire megérte betörleszteni a kamatmentes hitellel. Ismét ki kell emelni azonban, hogy az előtörlesztés díj feltehetően nem spórolható meg.

Lakásvásárláson gondolkodsz? Tervezz előre: válogass a hitelek között.<<< KATT!

Természetesen sokkal jobban járnak abban az esetben, ha Orbán-hitel igényelhető lesz 10 éves futamidővel is - az összeg akkor sem változik, hiszen a lakáshitelnek ugyanúgy 10 év lesz a maradék kifutási ideje, a másik hitelt pedig nem terheli kamatköltség, így aztán a kamatköltség szempontból mindegy, hogy azt 10 vagy 20 év után fizetik vissza.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm