0 °C Budapest

Kiszámoltuk: ennyivel csökkenhet a törlesztőd, ha élesedik az Orbán-csomag

2019. február 12. 05:43

Tegnap ismertük meg a 7 pontból álló családvédelmi program részleteit. Az egyik pont szerint a fennálló jelzáloghitel tőketartozásából bizonyos kedvezmény íródik le a második és további gyerekek után. A legnagyobb újítása a programnak, hogy a harmadik gyerek után immár 4 millió forint ez a jóváírás. Kiszámoltuk egy konkrét példán, hogy ez mit jelent az adósoknak.

Vasárnap óta ismerjük a kormány családvédelmi 7 pontját. Ezek közül az egyik, hogy a fennálló jelzáloghitel-tartozás egy részét immár nem csak a harmadik, de a második gyermek születésekor is elengedik. Ebben az esetben ez 1 millió, a harmadik gyerek születése esetén pedig már 4 millió forint. Ezután minden további gyermek esetén ez újabb 1 millió forintot jelent. Mi most kiszámoltuk, hogy különböző gyerekszám mellett hogyan hathat ez a családok jelzáloghitelének törlesztésére.

A kiinduláshoz 10 millió forint fennálló tartozást vettünk alapul, és 180 hónap hátralévő futamidőt. Hogy valóban piaci kamatokkal számoljunk, segítségül hívtuk a Pénzcentrum kalkulátorát, és összehasonlítottuk az ott található ajánlatokat. 10 éves kamatperiódust néztünk, hiszen így tudjuk hosszú időre előre biztosítani a havi törlesztő mértékét. Úgy kalkuláltunk, hogy a hitelfelvevő az adott bank ügyfele.

Azt találtuk, hogy a Raiffeisen ajánlatával 4,47 százalék a THM, őket követi az Erste 4,53 százalékkal. A kalkulátorunkban szereplő további három ajánlat, azMKB, a K&H és a Budapest Bank ajánlatainak és az előbbiek átlagkamata 4,58 százalékos. Ezzel számoltunk a továbbiakban.

Lakáshitelt vennél fel? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Így azt kaptuk, hogy a példánkban szereplő ifjú pár a 10 millió forint tőketartozás után összesen 13 843 588 forintot fizet vissza 180 hónap alatt. A havi törlesztő 76 910 forint lesz, a kamat - ahogy fent írtuk - 4,58 százalék.

Mivel az első gyerek után nem vállal át az állam a tartozásunkból, így az első gyerek megszületésével nem is kalkuláltunk - azt feltételeztük, hogy a családban már eleve van egy gyerek. Így amennyiben 10 millió forintos tőketartozás esetén megszületik a második gyermek, a tőketartozásunk 1 millió forinttal csökken. Ekkor a törlesztőnk 69 218 forint lesz, a teljes visszafizetendőnk pedig 12 459 229 forint.

Ha a 10 milliós tőketartozásunk fennállásakor viszont már a harmadik gyerek érkezik, akkor a tartozásunkból 4 millió forintot vállalnak át - ekkor a havi törlesztőnk mindössze 46 145 forint, a visszafizetendő összeg pedig 8 millió 306 ezer forint lesz. Ha azonban már van három gyerekünk, amikor a 10 milliós tőketartozás esedékes, akkor a negyedik gyerekkel megint csak egymillió forint íródik le a tőketartozásunkból, azaz ugyanúgy 69 218 forint lesz a törlesztőnk, mint az első esetben. És persze a visszafizetendő összeg is.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

De mi van, ha közben születik a gyermek?

Természetesen sokkal életszerűbb az, hogy a 180 hónapos futamidő alatt születik meg a második vagy a harmadik gyermek, vagy akár mindkettő. Ezért most két ilyen esetet hasonlítottunk össze: első esetben nem születik meg a második gyerek, amikor fennáll a 10 milliós tőketartozás, második esetben pedig megszületik a második gyerek, 90 hónap után pedig a harmadik is.

Ahogy az látható, ha nem születik gyerek, akkor a tartozás lineárlisan - mindne hónapban 76 909 forinttal csökken. Amennyiben azonban a második gyermek után járó támogatás az első hónapban lesz esedékes, akkor a törlesztő mindössze 69 218 forint lesz egészen a 90. hónapig, amikoris a fennálló tőketartozásból leíródik 4 millió forint. Ekkor a törlesztőnk a következő 90 hónapra 16 620 forintra módosul. A teljes visszafizetett összeg első esetben 13,8 millió forint, a másodikban 7,7, azaz majdnem a fele.

Válogass a lakáshitelek között: használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Összegzésként megállapítható, hogy már a második gyermek is érezhető mértékben hat a törlesztőre és a teljes visszafizetett összegre, a harmadik gyerek azonban jelentős mértékben megvágja azt. Fontos kiemelni, hogy a hatás nagyobb fennálló tartozás esetén kevésbé látványos, mert az összegek (1 és 4 millió) a fennálló tartozásnak csak egy kisebb hányadát teszik ki.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?