11 °C Budapest

Meglépte a magyar bank: itt a kölcsön, amiből bárki vehet luxusautót

2018. július 3. 12:00

Fontos változtatásokkal indította a júliust az egyik legnagyobb magyarországi bank - szúrta ki a Pénzcentrum. Július 1-től ugyanis már gépjárművásárlásra is lehet igényelni a szóban forgó bank úgynevezett kiemelt személyi kölcsönét, de jelentős változás történt a maximálisan igényelhető hitelösszeg terén is.

Július 1-től jelentős változások történtek a K&H Bank személyi hiteleinél: egyrészt bővült a bank termékpalettája, másrészt a felvehető hitelösszegek felső határa is - bizonyos esetekben - megemelkedett. A kiemelt, magasabb jövedelmű ügyfelek részére kialakítottak egy külön, kifejezetten gépjármű vásárlására igényelhető lehetőséget, illetve külön termékek vannak az ingatlan vásárlására és felújítására kölcsönt igénylők számára.

A termékek átvariálásánál azonban fontosabb változás, hogy - ahogyan már említettük - a maximálisan igényelhető kölcsönösszegek felső határai is jelentősen megemelkedtek. Korábban csak 5 millió forint felvételére volt lehetőség - a magasabb jövedelmű, kiemelt ügyfelek esetében 7 millió volt a felső határ -, ám mostantól akár 10 millió forintot is igényelhetnek a bank ügyfelei, feltéve, hogy lakáscélt szeretnének megvalósítani. Ráadásul ezt az alacsonyabb jövedelmű, nem kiemelt ügyfelek is megtehetik, bár továbbra is magasabb kamatok mellett.

A gépjármű vásárlására kialakított termék felső összeghatára 8 millió forintnál lett meghúzva, tehát ez is jelentősen magasabb a korábbi plafonnál.

Ezek igen jelentős változásoknak tekinthetőek, hiszen sok bank korábban még 7 millió forintig sem ment el, amennyiben fedezetlen hitelről volt szó: sokáig 5 millió forint volt az igényelhető legmagasabb személyi kölcsön felső határa a bankok többségénél. Az emelések persze valahol érthetőek, hiszen az utóbbi években egyre több magyar vett fel hitelt, és ezek jelentős része nagyobb kiadásokra, többek között éppen lakásfelújításra vagy lakásvásárlására lett fordítva. Emellett azonban a fedezetes, ugyanakkor szabad felhasználású hiteleket felvétele nem vált újra népszerűvé.

Tehát nem annyira meglepő ez a folyamat, ráadásul a K&H Bank nem is úttörő ezen a téren, hiszen például a CIB Banknál és az Erste Banknál is 10 millió forintos a személyi hitelek maximálisan igényelhető felső határa. Ráadásul fix kamatozású hitelekről van szó, ami ekkora hitelösszegeknél már nem elhanyagolható szempont. Főleg most, amikor már elkezdtek elindulni a kamatok felfelé.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Finanszírozást keresel?

Természetesen nem a felvehető hitel maximális összege az egyetlen szempont, amikor hitelt választunk, hanem az egyéb kondíciók is, míg a legfontosabb kérdés az, hogy mennyi lesz a havi törlesztőrészlete a hitelnek. Az alábbiakban elvégeztünk egy számítást a Pénzcentrum kalkulátorával, hogy lássuk, mire számíthat az, aki ilyen magas összegű fedezetlen hitelt szeretne felvenni. A számítás során 7 millió forintos hitelösszeget és 7 éves futamidőt adtunk meg. Íme néhány az ajánlatok közül:

  • K&H Bank: 107 333 forintos törlesztőrészlet, 7,90 százalékos THM,
  • Erste Bank: 109 069 forintos törlesztő, 8,69 százalékos THM,
  • CIB Bank: 112 707 forintos törlesztőrészlet és 9.41 százalékos THM.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem