Így rabolják el a fiatalok jövőképét a korosodó magyarok

2018. május 29. 11:13

Idén is megjelent a Cetelem évente elkészített, az európai - köztük a magyar - fogyasztási és megtakarítási szokásokat vizsgáló kutatása. A kutatás meglepő eredményre jutott az Y generáció megítélésével kapcsolatban.

A Cetelem franciaországi anyacége több mint 30 éve, évente egyszer elkészíti az európai fogyasztási szokásokat vizsgáló körképét. A reprezentatív kutatásban idén 17 ország 17 ezer állampolgára vett részt.

A kutatás eredményeiből kiderült, hogy az európai polgárok egyre pozitívabban látják a világot: mind saját országuk, mind a saját helyzetüket egyre jobban értékelik. A mélypont egyébként 2013-ban volt, azóta folyamatos a javulás ebből a szempontból. Öt évvel korábban még átlagosan 3,7-re értékelték az európaiak saját országuk helyzetét, mostanra azonban az átlag már 5,2-re emelkedett.

A magyar értékek követik az európai trendet: a 2013-as mélypont óta Magyarországon is folyamatosan, évről-évre egyre egyre pozitívabban látja a helyzetét a lakosság. Nálunk ugyanakkor kevésbé bizakodóak az emberek: a jelenlegi adat 4,1 lett, és 2013-ban is jóval alacsonyabb volt az európai átlagnál, a maga 2,6-os értékével.

Egyre többet fogyasztanánk

Az európaiak 47 százaléka szeretne többet fogyasztani az elkövetkező év során, ugyanakkor 45 százalék többet szeretne megtakarítani is. A magyar értékek itt is jelentősen eltérnek az európai átlagtól: a magyarok mindössze 28 százaléka mondta, hogy szeretne többet fogyasztani. Megtakarítási téren kisebb a lemaradásunk: a magyarok 43 százaléka szeretne többet megtakarítani.

Érdekesség, hogy noha a magyarok többsége évről évre úgy nyilatkozik, hogy nem szeretne többet költeni a tavalyinál, a valóságban nem ez történik: az utóbbi időszakban Magyarországon folyamatosan emelkedik a fogyasztás. Ez meglátszik a személyi kölcsönök állományának folyamatos emlkedésében is: idén az első negyedévben 55 százalékkal emelkedett ez az érték.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fogyasztás emelkedését érzékeli a Cetelem is: náluk 2017-re a szemlélyi kölcsönök állománya meghaladta a válság előtti csúcsértéket. De érzékelhető a fogyasztás növekedése az áruhitelek esetén is, amelyek darabszáma 25 százalékkal emelkedett 2013 és 2017 között.

Érdekes eredmények az Y generációról

A kutatás minden évben készül egy speciális, csak az adott évben feltett kérdéssorral. Idén ez a kérdéssor a 18-35 év közötti generációra vonatkozott. A kutatásból érdekes kettősség mutatkozott ki: a 35 évnél idősebbek többnyire negatív véleménnyel vannak a fiatalabbakról, miközben a fiatalok inkább pozitív tulajdonsággal jellemezték saját magukat.

Ez az eltérés éppen Magyarországon a legnagyobb: a magyar Y generációról vannak a legrosszabb véleménnyel az idősebbek. Pedig úgy tűnik, hogy a magyar fiatalok is mondhatni konzervatív beállítottságúak: 57 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy számára a család, a családdal töltött idő a legfontosabb.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 7. 17:07