Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a korábbi szigorú szabály helyett 3 százalékpontos toleranciasávot vezet be a devizaadósság arányára.
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a jegybanki alapkamat 2020-ig, de lehet, hogy még tovább is 0,9 százalék marad.
A jegybank alelnöke a Figyelő gazdasági hetilap pénteki konferenciájának szünetében mondta újságíróknak, hogy a jegybanki alapkamat 2020-ig, de lehet, hogy még tovább is 0,9 százalék marad.
Nagy Márton kiemelte: azzal lehet számolni, hogy akár a következő hét évben negatív reálkamatok lehetnek a hazai pénzpiacon, ezzel együtt a Bubor (budapesti bankközi kamatláb) akár 2019 közepéig három bázispont (0,03 százalék) maradhat. Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az országban most lefelé mutató inflációs kockázatok vannak. A korábbi várakozásokkal ellentétben az infláció a legutóbbi - szeptemberi - adatok szerint, 2,5 százalék lett, holott a piac 2,6-2,8 százalékot várt.
Hozzátette, hogy az eurózónában is a várakozásokkal szemben alacsonyabb lett, 1,5 százalékot mutatott az infláció, így a külső környezetből is lefelé mutató hatás érvényesült. Ha az egyszeri hatásokat levesszük, elsősorban a dohányáruk és a tejtermékek inflációját, akkor a pénzromlás üteme 2,5 százalék helyett 1,7 százalék lenne, az úgynevezett maginfláció pedig 2,9 százalék helyett 1,8 százalékon állna - mutatott rá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nagy Márton szerint az infláció 2017 végéig 2 százalék közelébe csökken, 2018-ban fokozatosan emelkedik és 2019 közepén érheti el a 3 százalékos célszámot. A jegybank alelnöke kiemelte: az MNB célja az, hogy elsősorban a lakáshitelek terén hosszú futamidejű és fix kamatozású kölcsönöket nyújtsanak a bankok. A jegybank azt szeretné elérni, hogy az új kihelyezésű hitelek esetében a fix kamatozású hitelek aránya a mostani 37 százalékról 80 százalékra nőjön.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








