Minden, amit a magáncsőd intézményéről tudni kell

Minden, amit a magáncsőd intézményéről tudni kell

2015. augusztus 26. 18:30

Szeptembertől életbe lép a magáncsőd intézménye Magyarországon. Ha egy adós nem tudja rendesen fizetni a hitelét, adósságrendezési eljárást kezdeményezhet. Az erről szóló törvényt korábban már elfogadták, az ahhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletek tervezetei pedig sorra jelennek meg a Kormány.hu-n.

A magáncsőd lényege, hogy ha az adós fizetésképtelen, akkor dönthet úgy, hogy csődbe megy, és megpróbálhat megegyezni a hitelezőivel valami olyan megoldásban, ami megkönnyíti a hitel visszafizetését, vagy lehetővé teszi az adósság legalább egy részének a visszafizetését.

Ha nem sikerül megállapodni, akkor a bíróság dönt arról, hogy az adósnak milyen vagyontárgyait kell eladnia. Ezenkívül az adós mellé az állam kirendel egy vagyonfelügyelőt is, aki külön rendelkezik majd azzal a számlával, ahova az adósnak az összes jövedelme befolyna az eljárás ideje alatt.

Mit csinál a felügyelő?

Mivel ez a vagyonfelügyelő lesz az, aki bajba jutott adós vagyonára és költéseire rálát majd, illetve aki az egész folyamatot irányítja, nem lényegtelen, hogy pontosan mi is lesz a szerepe, mire terjed ki a feladatköre. Most szerdán pedig éppen az a rendelettervezet jelent meg, amelyik a vagyonfelügyelő szerepét tisztázza.

A vagyonfelügyelő részletes feladatai, legfontosabb teendői:

  • Tájékoztatnia kell a feleket, valamint a kezest minden olyan információról, amely a kötelességeik teljesítéséhez szükséges.
  • Kialakít egy eljárásrendet, és együttműködési megállapodást köt a felekkel az adós vagyonának a kezeléséről.
  • Előkészíti az adósságrendezési egyezséget, és lebonyolítja.
  • Dokumentálja az egyezségkötési folyamatot, ha az egyezségkötés elmarad, előkészíti a bírósági adósságtörlesztési tervet.
  • Felügyeli az adós gazdálkodását.
  • Ellenőrzi az egyezség végrehajtását, valamint az adós számlaforgalmát.
  • Átveszi az adós adósságrendezésbe tartozó vagyona és bevétele felett a rendelkezési jogot, ő fizeti ki a hitelezőket is.
  • A végén elvégzi a záró elszámolást, kezdeményezi az eljárás megszüntetését.

A tervezet nem szabályozza külön az adós és adóstárs feladatait, abból indulnak ki, hogy ezek a személyek közös háztartásban élnek. A családi vagyonfelügyelő mellé egy helyettest is ki kell jelölni, aki teljes jogkörrel bármikor helyettesítheti a családi vagyonfelügyelőt.

A dokumentum indoklásában azt írják, hogy a jogszabály a gyakorlatot nem akarja feleslegesen korlátok közé szorítani, annál is inkább, mert egy teljesen új jogintézmény magyarországi kiépítéséről van szó, és az állami szervek számára is rövid a felkészülési idő, ezért a kezdeti időkben a "leglényegesebb kérdéskörökre kell koncentrálni".

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az adósságok rendezése úgy történhet meg ellenőrzötten és megbízhatóan, ha az adós nyit egy adósságtörlesztési számlát valamelyik pénzügyi intézménynél, és arra a számlára utalja a fizetését és az egyéb rendszeres bevételei közül azokat, amelyeket egy külön kormányrendelet nem von ki az adósságrendezés köréből.

Az adósságtörlesztési számlán kell kezelni az adós mindennapi megélhetéséhez nem szükséges vagyonának értékesítéséből származó bevételeket is. Az adósságtörlesztési számla az adós számlája, a számlán kezelt pénz az adós tulajdona, a családi vagyonfelügyelő viszont rendelkezési jogot kap a pénz felett, az intézkedéseivel pedig természetesen köteles elszámolni.

Más a helyzet az adósnak a mindennapi életvezetési kiadásaihoz nyitott fizetési számlájával. Ide utalhatók az adósságrendezésbe nem kerülő, kisebb összegű bevételek, továbbá az az összeg is, amit az adós a rendszeres havi bevételeiből a saját maga és a vele együtt élő hozzátartozók megélhetésére és a rezsiköltségekre visszatarthat. A számla felett az adós megtartja a teljes rendelkezési jogot, de nem tehet olyan kötelezettségvállalást (pl. hitelkeret vagy hitelkártya igénylése), ami újabb, kontrollálhatatlan eladósodást indíthatna el.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. május 25. 17:01
Hosszú fejezet zárult le Roman Abramovics távozásával, aki 19 esztendő után adta át azt a klubot, am...
MEDIA1  |  2022. május 25. 16:48
Automatizált stúdió segíti a 200 munkatárs munkáját.
Kasza Elliott-tal  |  2022. május 24. 20:35
Vettem ma Metát (FB) 180 dollárért, már egy ideje kinéztem magamnak. Tartani nem szeretném sokáig, s...
Kiszámoló  |  2022. május 23. 16:01
Nemcsak a tőzsdén alakult ki kisebb pánik az árfolyamok esése miatt, a kriptopénzek rajongói is nehé...
Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

NAPTÁR
Tovább
2022. május 26. csütörtök
Fülöp, Evelin
21. hét
Május 26.
A régészet napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?