23 °C Budapest

Egymilliós törlesző miatt alapítottak bordélyt

Pénzcentrum
2015. március 20. 17:32

Bordélyházat alapított egy házaspár, mivel másként nem tudták fizetni adósságaikat, havi egymillió forintos törlesztőrészlettel küzdöttek. De hogy engedhette a bank, hogy ekkora kölcsönt vegyenek fel?

Bordélyt alapított egy házaspár Egerben, mivel jelentős adósságot halmoztak fel, banknak és ismerősöknek is tartoztak. Összességében több mint egymillió forintot kellett volna törleszteniük havonta, ám ez lehetetlennek bizonyult, ezután döntöttek úgy, hogy illegális úton szereznek pénzt.

A nő férje beleegyezésével árulni kezdte a testét, néhány hónap elteltével azonban kivettek egy házat Egerben, amelyet kimondottan a "célnak megfelelően" alakítottak ki és rendeztek be. Hogy még több pénzük legyen, lányokat toboroztak a neten. Volt, aki egy időre be is költözött hozzájuk. A prostituáltak általában a keresett összeg 70 százalékát tartották meg, a többit a pár tette zsebre - írja a Hír24.

Mennyi tartozásuk lehetett?

Havi 1 millió forint törlesztőrészlet hatalmas adósságot feltételez, amit hosszú évek során is nehezen fizethetnek vissza. Ha ekkora összeget a banknak kellene visszafizetniük, azt jelentené, hogy 62 millió forintos adósságot fizethetnek vissza. Ehhez egy személyi kölcsönt vettünk alapul, amit 15 százalékos teljes hiteldíj mutató mellett, 10 éves futamidőre veszünk fel. Ilyen feltételek mellett a visszafizetendő összeg is közel a duplája lenne a felvett összegnek, ugyanis összesen 120 millió forintot fizetnénk vissza a banknak a futamidő végére.

Ez persze egy feltételezett hitel, hiszen egyrészt nem ismerjük a szerződéseket, amiket a házaspár kötött, másrészt ilyen feltételekkel elég kevés bank nyújt kölcsönt. Év eleje óta ráadásul a jegybank jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatója (JTM) miatt már jövedelemigazolásra is szükség van, vagyis a hitel felvételekor csak a legális jövedelmeket veheti figyelembe a hitelintézet.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 21. 19:56
Nem hosszabbította meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Hazajáró című honi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 21. 18:12
Megvisel ez a hosszú trade a MARA-ban, már többször majdnem eladtam, amikor egy-egy lokális csúcson...
Holdblog  |  2026. július 21. 17:09
Egy ország egészségügyének minőségét nemcsak az mutatja meg, meddig élnek az emberek, hanem az is, h...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?