Bár az elmúlt években valamelyest javult a magyar háztartások anyagi helyzetének megítélése, a mindennapi megélhetés továbbra is komoly kihívást jelent.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb hitelcsalására derített fényt a rendőrség, már a gyanúsítottakat is elfogták. De hogy tudtak ötezernél is több embert becsapni a kedvezményes hitel ígéretével, hogy tudtak százezreket kicsalni, és mit tehetünk mi, hogy ne kerüljünk hasonló helyzetbe?
Amit biztosan tudunk
A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást folytat üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt Z. Tamás 33 éves budapesti lakos és három társa ellen.
A gyanú szerint a férfiak két magyarországi - fogyasztói csoport szervezésére és működtetésére létrehozott - cég nevében 2013-tól kezdődően kedvezményes hitel folyósítását ígérték ügyfeleiknek. A sértettek jóhiszeműen szerződést írtak alá az üzletkötőkkel, a kívánt összeg utalásáért.
emellett írásbeli ígérvényt is kaptak a gyanúsítottaktól, amely meggyőzte őket a folyamat hitelességéről.
Persze a pénz nem érkezett, az ügyfelek folyamatosan érdeklődtek, ezért a gyanúsítottak a kételkedőket megpróbálták megnyugtatni, később telefonos hívásukra nem reagáltak.
A zuglói nyomozók a férfiakat február 2-án elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.A TV2 Tények c. műsorának nyilatkozó Herczeg barna bűnügyi fővizsgáló szerint
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tudják, kit lehet lehúzni
Ezekkel a csalásokkal a legkiszolgáltatottabb embereket verik át, sokszor olyanokat találnak meg vele, akik KHR-listán (Központi Hitelinformációs Rendszer, a KHR lista, régebbi nevén BAR lista) szerepelnek, tehát csak nehezen jutnának hitelhez bankoktól, pénzintézetektől. Jellemzően újságokban hirdetnek, könnyű hitel lehetőségét ajánlják.
Erre mindenképp figyelj, mielőtt hitelt veszel fel:
- Tanulmányozd át az adott hitelkonstrukció Általános Szerződési Feltételeit / Üzletszabályzatát, és kérdezd meg a bankot/szolgáltatót a nem érthető fogalmakról.
- Minden esetben olvasd el a szerződéses dokumentumokat, mielőtt aláírnád azokat.
- Hasonlítsd össze a különböző bankok által kínált konstrukciók jellemzőit (kamat, THM, egyéb költségek, előtörlesztés lehetősége, stb.).
- Alaposan nézz körül az ajánlatok között, ha szükséges, hívd fel a bank/szolgáltató ügyfélszolgálatát (ha nincs ilyen telefonszám, az eleve gyanús) vagy keresd fel őket személyesen.
- Kérdezz rá a különböző futamidőjű lehetőségekre, kérj az ügyintézőtől konkrét példát, hogy lásd a futamidő függvényében a havi törlesztőrészleted.
- Soha ne vegyél fel nagyobb hitelösszeget, mint amit megengedhetsz magadnak.
- Ne bízz a kirívóan csábító ajánlatokban! Mindig alaposan ismerd meg a konstrukciót, mielőtt döntést meghozod.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







