16 °C Budapest

Megszólalt az OTP a devizahitelekkel kapcsolatban

Pénzcentrum
2014. június 3. 16:01

Megszólalt az OTP Bank a Kúria mai döntésével kapcsolatban. Mint közleményükben írják, elfogadják azt: úgy látják, egy olyan kérdés jogi megítélése tisztázódott, amelynek nincs érdemi hatása sem a konkrét ügyben fennálló hiteltartozásra, sem általában a deviza alapú hitelszerződésekre.

A Kúria döntése alapján a feleknek visszamenőlegesen el kell számolniuk, amely összegszerűségét tekintve kevesebb mint egy százaléka a teljes hitelösszegnek, amit sem az adós sem a Kúria nem vitatott. Az OTP Bank a jogszabályoknak megfelelően már korábban, a másodfokú jogerős döntés nyomán csökkentette azt a jogszerű követelését, amelynek - a hitel visszafizetését nem teljesítő ügyfelével szemben - kénytelen végrehajtás útján érvényt szerezni.

Az OTP közleménye hozzáteszi: Magyarországon nincs precedensjog, tehát a különböző perekben hozott ítéletek nem vonatkoznak minden további ítéletre, különösen nem minden szerződésre. Ahogyan az Európai Unió Bírósága is kimondta, minden egyes esetben külön vizsgálni kell az egyedi szerződés megkötésének körülményeit, mint a tisztességtelenség megítélésének egyik feltételét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
Bankmonitor  |  2026. július 22. 09:51
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészlet...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?