25 °C Budapest

Nesze neked szocpol: késnek a bankok a bevezetéssel

2012. május 9. 09:32

Nagyon nehéz az elvben januártól elérhető, vissza nem térítendő lakásépítési támogatás nyomára akadni a bankok honlapjain, a legnagyobbak közül egyedül az első számú szereplő hívja fel rá a figyelmet. A csúszásnak több oka is lehet- írja a Világgazdaság.

Egyelőre kevés helyen elérhető az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, közismertebb nevén szocpol. A mérlegfőösszege alapján nyolc legnagyobb magyarországi hitelintézet közül csak az OTP Bank honlapján szerepelnek a ma élő változattal kapcsolatos tudnivalók, a többi szereplőnél még nincs lehetőség az igénylésre, vagy csak nem hívja fel rá külön a figyelmet. Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy már több bank is megkötötte a Magyar Államkincstárral és a Nemzetgazdasági Minisztériummal a szocpol nyújtásához szükséges háromoldalú szerződést, így például az OTP-n kívül már az FHB és a MagNet Bank is az érintettek között van.

A késlekedésnek több oka is lehet. Az első, hogy a bankoknak az elmúlt időszakban több jogszabályi változás végrehajtására is fel kellett készülniük, amelyek közül a legnagyobb falatot a kedvezményes végtörlesztés jelentette. Ennek megfelelően a devizahitelezésben aktív szereplők nagy része nem tudott időben felkészülni a lehetőségre, és a konstrukció elindítása egy kis időt még igénybe vehet.

A másik ok, hogy a lakásépítési támogatás - bár az otthonteremtés ösztönzése szempontjából igen hasznos eszköz - csak egy viszonylag szűk kör által vehető igénybe. Feltételekről kapcsolódú cikkünkben. A harmadik okot a nem túl nagy sietségre az alacsony lakáspiaci kereslet szolgáltathatja.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 31. 16:39
Költségvetési hiány, forintpálya, eurócsatlakozás és a többimindez egy rég látott vendégtől a Kossut...
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 16:23
Papp Gergővel indít új műsort a Kontroll, Magyar Márton médiavállalata.
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 31. hétfő
Erika, Bella
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 31. 16:31