Kimaradnak a leginkább rászorulók a kormány által meghirdetett szociálpolitikai támogatásból. A szerdán nyilvánosságra hozott program szerint csak a 60 négyzetméternél nagyobb új építésű ingatlanokra lehetne igénybe venni a kedvezményt.
Minél nagyobb ingatlant tud valaki venni, annál több támogatást ad hozzá az állam - így lehet összegezni az Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentett szociálpolitikai támogatást. Két gyermek esetén minimum 60 négyzetméteres lakást kellene vásárolni ahhoz, hogy szocpolt lehessen hozzá igényelni. Három gyermeknél már 70, négy- vagy több gyermek esetén pedig már minimum 80 négyzetméter az elvárás.
Két gyermek esetén 500 ezer, három gyermeknél 800 ezer, négy- vagy több gyermeknél pedig 900 ezer forint is lehet a különbség az igényelhető szocpol nagyságában a lakás méretétől függően.

Ugyanakkor a 20-as éveikben járó fiatalok, akik első lakásukat veszik, Budapesten általában a 45 négyzetméteres, míg vidéken az 50 négyzetméteres kategóriában keresgélnek - derül ki a Duna House Barométer legfrissebb számából. Így hiába állítja vissza a kormány a szocpol intézményét, a legtöbb fiatal aligha fog 10-15 négyzetméterrel nagyobb ingatlant vásárolni, csak azért, hogy megkapják a támogatást. Hiszen gondoljunk csak bele, a két méretszegmens között jelentős áreltérés mutatkozik a piacon, többszöröse annak, mint amennyit a szocpol fedezni tudna.
Abban az esetben például, ha 2 gyermeket vállalna a pár, akkor 800 ezer forint támogatásra számíthatnak, amennyiben újlakást vesznek 60-75 négyzetméter között. A Duna House elemzése szerint ebben a méretkategóriában el lehet csípni 25 milliós ajánlatot is, aminek tehát a 3 százalékát képes a szocpol fedezni. A 45 négyzetméteres kategóriában ugyanakkor már találni 15-16 milliós lakásokat is, így jól látszik, hogy a jelentős áreltérést aligha fogják pusztán a szocpol miatt bevállalni a fiatalok.
A támogatást a legalább B energiakategóriájú ingatlan vásárlásához lehet igénybe venni. Tovább lehet növelni a bezsebelhető állami támogatás összegét, ha valaki A energiakategóriájú ingatlant épít. Ez esetben 1,1-szeres szorzót kell alkalmazni, vagyis 10 százalékkal nő a támogatás összege. Az A+energiaosztálynál 1,2-szeres, passzív ház építésekor pedig 1,3-szoros a szorzó.
KATTINTS! Jövőre már csak így adhatod el a lakásod
A program ugyanakkor azt is leszögezi, hogy maximálni fogják a - telekár nélkül számított - egy négyzetméterre jutó építési költséget (vételárat, annak érdekében, hogy luxuslakások építése esetén ne lehessen igénybe venni az állami támogatást.
A szocpol igénybe vételének egyéb feltételei:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Természetes személyek vehetik igénybe, akiknek nincs lakástulajdonuk.
- Legalább az egyik szülőnek minimum hat hónapja fennálló bejelentett munkaviszonnyal kell rendelkeznie.
- Adóhatósági igazolást kell bemutatni arról, hogy az igénylők köztartozásmentes adózók.
- Az építési/vásárlási költségeket számlával kell igazolni.
Kamattámogatással az adósságspirál ellen
Visszahozza a kormány a kamattámogatott kölcsönt is új lakás vásárlásához vagy építéséhez, valamint használt lakás vásárlásához, illetve korszerűsítéséhez. Továbbá felhasználható késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához, valamint hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához.
Ezt a konstrukciót az Európai Bizottságnak még jóvá kell hagynia. A Pénzcentrum.hu kalkulátorával viszont már most kiszámolhatod, mennyit nyerhetsz a kamattámogatással:
KATTINTS! Mennyit nyerhetsz a kamattámogatással? Számold ki most!
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








