19 °C Budapest

Megszavazták! Jön az árfolyamrögzítés, és amit tudnod kell

Pénzcentrum
2012. március 19. 18:55

Elfogadta az Országgyűlés az árfolyamrögzítésről szóló törvényt. A kormány szerint az érintett devizahitelesek 90 százaléka élhet majd a lehetőséggel áprilistól kezdve. Első két hónapban csak a közszolgák kérvényezhetik, a többieknek folyamatosan nyílik majd meg a lehetőség. A Pénzcentrum.hu összefoglalója, ki és milyen feltétel mellett élhet az árfolyamrögzítéssel?Az árfolyamrögzítést minden olyan lakóingatlannal fedezett deviza alapú hiteles és lízingszerződéssel rendelkező igényelheti, akinek az eredeti hitelösszege nem haladja meg a 20 millió forintot, nincs 90 napnál nagyobb késedelemben és nem áll semmilyen más banki fizetéskönnyítő program hatálya alatt. Nem vonatkozik tehát a törvény és az árfolyamrögzítés mindazokra, akiknek devizában történt a hitel folyósítása (devizahitelük van).

Áprilisban kezdődik, de nem éri meg rohanni a közszférában dolgozóknak sem!

A törvényjavaslat hatályba lépését követő első két hónapban a pénzügyi intézmények kizárólag a közszférában dolgozók kérelmét kötelesek befogadni, majd ezt követően júniustól a lakáscélú hitelesekét, szeptembertől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkező hiteladósokét. A javaslat ugyanakkor nem zárja ki, hogy a pénzügyi intézmények már korábbi időpontban is befogadjanak kérelmeket.

Az első két hónapban nem minden közszolgának éri meg a bankfiókba rohanni, ugyanis a törvény azt is tartalmazza, hogy azon közszolgák, akik végtörlesztésre is jogosultak voltak és szándékukat a hitelintézetnek és a munkáltatónak is jelezték, azok akár több százezer forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak. Ők ugyanis megkapják a két időszak közötti időszak alatt ténylegesen megfizetett törlesztőrészlet és a rögzített árfolyam alapján fizetendő törlesztőrészlete közötti különbség. Ezt a támogatást a fennálló devizakölcsön előtörlesztésére kell a pénzügyi intézmény részére átutalni. A közszférában dolgozók a támogatás mellett még kamattámogatást is kaphatnak, mellyel tovább csökkenhet a havi teher.

A jenhiteleseknek meg...

Volt róla szó, de mégsem csökkent a jenhitelesek rögzített árfolyama, így végül 2,5 forinton kell majd törleszteniük a tartozásukat a következő közel 5 évben. Ez egy korábbi elemzésünk szerint is óriási torzulást okoz a devizanemek között, amennyiben a támogatások nagyságát nézzük. A pénzügyi intézmény a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt svájci frank esetén a 180 CHF/HUF, euró esetén a 250 EUR/HUF, japán jen esetén a 2,5 JPY/HUF árfolyamot alkalmaz.

A rögzített árfolyam feletti részt nem kell visszafizetni

A legkarakterisztikusabb változás a tavaly már életbelépett árfolyamrögzítéshez képest, hogy a rögzített árfolyamok feletti rész nem teljes egészében kerül a gyűjtőszámlára. Ezzel több százezer, akár millió forintot is átvállal a bank és az állam a devizaadóstól. A Pénzcentrum.hu kalkulátorával pontosan kiszámolhatod, hogy mekkora részt nem kell visszafizetni és a törlesztőrészletek alakulását is megnézheted.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

>> Árfolyamrögzítés kalkulátor <<


Mivel a rögzített árfolyam feletti kamattörlesztőt vállalja át a bank és az állam, ezért a kombi hitelesek járhatnak a legjobban a rendszer időtartalma alatt, hiszen töketörlesztő nélkül nem halmozódik a gyűjtőszámlán semmi, amit vissza kellene fizetni.

270 felett

A svájci frank esetén a 270 HUF/CHF/ HUF, euró esetén a 340 EUR/HUF, japán jen esetén a 3,3 JPY/HUF felett már teljes egészében az állam fizeti az esetleges törlesztőrészletet.

A reinkarnációs hitelek is jöhetnek

Az új árfolyamrögzítőknek is megnőhet a futamideje. A gyűjtőszámlán felhalmozott tartozás törlesztőrészlete ugyanis nem lehet nagyobb, mint a fixálás alatti, csökkentett törlesztőrészlet 15 százaléka. Hacsak az ügyfelek nem kérik ennek az ellenkezőjét a bank automatikusan hosszabbítja meg a hitel futamidejét a szabálynak megfelelően.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 9. 14:09
A lap több kérdést is feltett, ezek egyikére Orbán Viktor lánya inkább saját felületén újságolta el...
Holdblog  |  2025. július 9. 09:37
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszk...
Kiszámoló  |  2025. július 8. 20:23
Most, hogy bejelentette a kormány, hogy újabb ingatlanár-robbanást idéz elő a 3%-os lakáshitellel a...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?