Vallottak a szakértők a kormány új hiteléről: nem szabad lebecsülni, sok mindenre elég
A miniszterelnök tájékoztatása szerint az orvosok, ápolók, rendőrök, tanárok, katonák és más köztisztviselők számára évente 1 millió forint otthontámogatás jár.
A miniszterelnök tájékoztatása szerint az orvosok, ápolók, rendőrök, tanárok, katonák és más köztisztviselők számára évente 1 millió forint otthontámogatás jár.
Orbán Viktor kiemelte, hogy az évi egymillió forintos támogatás felhasználható lesz meglévő lakáshitelek törlesztésére is.
Az önkormányzatok számára automatikusan biztosítják a plusz forrást a költségvetésből.
Egy forinttal nem emelték meg 2023-ra vonatkozóan a közszférában dolgozók bérét, és áprilisig nem is várható újabb forduló a kormány és a szakszervezet közötti tárgyalásokban.
Nem mindenkire vonatkozik majd a könnyítés.
Az uniós támogatásokat menedzselő közszolgák fejenként 8,4 milliós jutalmat kaphattak, mivel nagyrészt teljesítették célkitűzéseiket. Az apparátus feladata az volt, hogy március végéig hirdessék meg az összes felhívást az EU-s forrásokra, 85 százalékukra legyen meg a kötelezettségvállalás és tűzzenek ki célfeladatokat munkatársaiknak.
Tényleg érdemes mindent hátra hagyni?
Mindez nem álom, de azért nyugaton sincs kolbászból a kerítés.
Mutatjuk, hol kell figyelned holnaptól.
Az A+++-os gépeknél 45 ezer forintot lehet kapni, és nem is olyan bonyolult pályázni.
A támogatás vissza nem térítendő, utófinanszírozású.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 627,1 millió forinttal támogatja a háztartási gépek cseréjét, ma megjelent a pályázat.
Fontos tudni, hogy változott a szabadság kiadásának szabályozása is.
A devizahiteleseknek olyan, mintha 162 lenne a frank árfolyama.
Számold ki te is, mit nyerhetsz az árfolyamrögzítéssel! Még mindig lehetősége van a devizahiteleseknek az új árfolyamrögzítésbe való belépésre. Már több elemzésben írtunk ennek az előnyeiről és hátrányairól, most viszont a Pénzcentrum.hu kalkulátorának köszönhetően mindenki kiszámolhatja, mire számíthat amennyiben él is a lehetőséggel. A kalkulátor mellett leírást, használati utasítást is mellékelünk, ami segíthet a döntésben.
Április elsejétől kezdve elsőként kérhették az árfolyamrögzítést a közszférás alkalmazottak. A korai kezdés mellett vissza nem térítendő támogatás is járt azoknak a közszolgáknak, akik az árfolyamrögzítésre is jogosultak voltak. A megkérdezett hitelintézetek elmondása szerint ez átlagosan közel 100 ezer forinttal duzzasztotta a családok pénztárcáját, amivel kötelezően tartozásukat kell csökkenteniük.
Nem sok panasz érheti a kormányt és a bankokat a devizahitelesek terheit könnyítő lehetőségek számát illetően. Az adminisztráció természetesen nem mindig zökkenőmentes (sőt, elrettentő példák is akadnak), ám aki hajlandó egy kicsit is fáradni pénzügyi túlélése érdekében, az könnyen megtalálja a számára megfelelő megoldást. A bankok kapacitásának jelentős részét a télen tetőző végtörlesztéshez hasonlóan most is a devizahitelek kötik le, arról azonban nem egységes a bankok tapasztalata, hogy az érintettek tisztában vannak-e saját lehetőségeikkel, és ésszerű módon élnek-e is velük.
Mindent elkövet VV Ágica, hogy kimásszon tetemes adósságából. Ezért még attól sem riad vissza az egykori villalakó, hogy interneten árulja különböző ingóságait.
A korengedményes nyugdíjazási lehetőség valamilyen formában történő visszaállítását fontolgatja a kormány a vegyipari szakszervezet értesülése szerint. Emellett napirenden van az év végén megszűnő korkedvezményes nyugdíjat felváltó ellátórendszer kidolgozása is. Sokan változtathatnak telefonálási szokásaikon az augusztustól bevezetésre kerülő telekomadó miatt, a Pénzcentrum.hu gyorstalpalójával te is könnyen válthatsz okostelefonra. Heti hírösszefoglaló írásait címükre kattintva olvashatod.
Mától a nem közszférában dolgozó devizahitelesek is kérhetik az új árfolyamrögzítést. Az nagyobb bankok közül az OTP, MKB, Erste és a CIB követve a Bankszövetség ajánlását és befogadják a nem közszolga devizahiteles ügyfeleik árfolyamrögzítési kérelmét is, bár fennakadás esetén a közszolgák igényei élveznek elsőbbséget.