19 °C Budapest

Közel 95 ezer végtörlesztő már 2011-ben letudta tartozását

Pénzcentrum
2012. január 5. 10:32

Tavaly összesen 94 337 végtörlesztést zártak le. Ezeknek nagy része megtakarításokból vagy baráti, családi kölcsönökből került kifizetésre, a végtörlesztésre folyósított hiteleknek a száma mindössze 16 865. Ennek jelentős részét, mintegy 4 864 darabot a takarékszövetkezetek folyósítottak.

 

Összesen 642 milliárd deviza hiteltől szabadult meg a lakosság december végéig, ami a teljes devizahitel állománynak több mint 10 százaléka. A 94 ezer darab végtörlesztőnek csak a kisebb része kért kölcsön pénzügyi intézménytől, 17 ezer darab végtörlesztő hitel került eddig folyósításra, ennek kisebbik, de a szektor méretéhez képest jelentős részét a szövetkezetek adták.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A folyósított hitelek száma ami leginkább nőhet a végtörlesztés végleges, február 28-as határidejéig. A még bent lévő, de pénzügyileg nem lezárt végtörlesztések száma akár jelentős mértékben is növelheti a most publikált adatokat. Jól látszik viszont már most is, hogy a végtörlesztést leginkább megtakarításból és baráti, családi kölcsönökből oldották meg az adósok. Hasonló lehetőség nélkül még sokan várnak egy újabb forinthitelre, vagy végleg lecsúsznak a végtörlesztésről. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 09:27
A Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának a szakmai szervezetek delegáltjai nevébe...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 19. 18:55
A 12 éves osztalékemelési múltja miatt nem került fel a Top 10-es listámra, de szoktam keresgélni íg...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?