7 °C Budapest

Elegük lett a biztonságból: ez menti meg a frankhiteleseket

Pénzcentrum
2011. augusztus 29. 22:00

Úgy tűnik, hogy a befektetőknek elegük lett a biztonságból és két kézzel zsákolják a kockázatosabb eszközöket, így például a részvényeket. És, hogy miylen pénzből veszik ezeket azt könynen kideríthetjük, ha ránézünk a menedék eszközök árfolyamára. Az amerikai tőzsdék hétfői nyitásával párhuzamosan ugyanis újabb eladói hullám érte el a klasszikusan biztonságos menedéket nyújtó arany, svájci frank és az amerikai államkötvények piacát.

Aminek a frankhitelesek örülhetnek: 

A dollárral szemben 2% feletti hanyatlást mutat a svájci frank és az euróval szemben is jókora esésről beszélhetünk. A jegyzések csaknem elérték az 1,20-as szintet a bankközi devizapiacokon, majd kisebb korrekció mutatkozik. A frank/forint jegyzések 228-ig süllyedtek, miközben az euróval szemben nem látszik határozott forinterősödés, a kurzus 271,5 körül jár. Egy dollárért 187-187,5 forintot kérnek.

Hirtelen esni kezdett az arany

A tőkepiacokon kialakult jó hangulatnak köszönhetően a tőzsdék felfelé vették az irányt, a nehéz időszakokban jól teljesítő "biztonságos menedéknek" számító eszközök, mint például az arany viszont lefelé. Bár az alapvető gazdasági problémák továbbra sem oldódtak meg, az elmúlt hónapokban jellemző negatív hangulat és az ezzel járó komolyabb visszaesés ma mérséklődött, ami természetszerűleg nem kedvezett a borús időszakokban jól teljesítő eszközöknek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az arany ára az amerikai piacok pozitív nyitását követően hirtelen 2,3 százalékot, vagyis több mint 40 dollárt esett lefordulva az 1820 dolláros szintről. A nemesfém unciája így jelenleg 1788 dollárba kerül. Nem csak az arany, de a többi nemesfém is eladói nyomás alá került. Az ezüst jelenleg 1,7 százalékos mínuszban 40,6 dolláron áll, míg a palládium 1, a platina 0,9 százalékot esett a mai nap során. 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 10. 20:54
A TV2 AR-stúdióval, virtuális díszlettel és élő kapcsolásokkal követi a választás eseményeit vasárna...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29