Munkahely nélkül nehéz lesz az élet az ócsai bedőlthiteles telepen

2011. augusztus 26. 17:07

Szeptember végéig elkészülnek az ócsai szociális lakóteleppel összefüggő szakértői anyagok és a területrendezési tervek, így a jövő tavasszal átadhatják az első ütem nyolcvan házát. Ócsa alprgármestere szerint a beköltöző devizahitelesek a térségbe irányított hazai és külföldi cégeknél kaphatnak munkát. A város két jelentősebb munkahelye azonban nem tud felvenni egyetlen embert sem.

Horváth Tamás, Ócsa alpolgármestere elmondta, hogy a lakótelep építése, illetve a település lélekszámának növekedése miatt szükséges beruházások, fejlesztések egy részét önerőből meg tudja oldani az önkormányzat, de a költségek zömét az állam finanszírozza majd.

Egyelőre az első ütem - nyolcvan ház - kivitelezésével összefüggő tennivalók körvonalazódtak: állami pénzből építik meg például az Alsópakonytól a vasútállomásig vezető hat kilométeres kerékpárutat, míg a telep ivóvízellátását Ócsa meglévő vízműve biztosítaná - magyarázta Horváth Tamás. Hozzátette: szennyvíztisztítójuk tárolókapacitása is bírná a többletterhelést, de a tisztítóberendezések korszerűsítésre szorulnak.

Korábban: "Ennyibe kerülne az adófizetőknek az ócsai bedőlthiteles-telep"

A helyi általános iskolában "gond nélkül" el tudnak helyezni 60-70 beköltöző gyermeket, az óvoda azonban már most telt házzal működik, bölcsődét pedig mindenképpen építeni kell, ezt már korábban elhatározta az önkormányzat, a tervek is elkészültek - húzta alá az alpolgármester. Ócsa EU-s forrásból finanszírozná az építkezést, de mivel az önrészre - ami 10 százalékkal számolva körülbelül 25 millió forint lenne - sincs pénzük, kérték a Belügyminisztérium támogatását.

Az iskolásokat az alsópakonyi városrészből a központba szállító napi két buszjáratot sűríteni kell - mondta Horváth Tamás. Az új házakba költöző középiskolások lehetőségeivel kapcsolatban azt mondta, hogy a közeli Dabason, illetve Örkényben gimnáziumi, szakközépiskolai és szakmunkásképzés is folyik, tehát vagy ezekre a településekre, vagy Budapestre kell majd utazniuk a fiataloknak.

Korábban: "Pénzkidobás az ócsai telep? Milliárdokat buknak az adófizetők"

Nagy kérdés azonban, hogy a köztudottan munkahelyínségben szenvedő Ócsán hol helyezkedhetnek majd el a betelepülők. "Bízzunk benne, hogy a hamarosan tökéletes infrastruktúrával rendelkező és kedvező fekvésű Ócsára több hazai és külföldi beruházó érkezik majd, illetve hogy az állam ide irányít olyan vállalkozásokat, amelyek munkát adnak a növekvő lélekszámú településen állást keresőknek" - jelentette ki Horváth Tamás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A város két jelentősebb munkahelye, a tavasszal bezárt, majd augusztus 15-én új menedzsmenttel újraindult FÉG konvektorgyártó üzem, illetve a június elején felavatott Nagév tűzihorganyzó üzem azonban nem tud felvenni egyetlen embert sem.

A FÉG-et jelenleg működtető MPF Holding tulajdonosa, Felcsuti Zsolt azt mondta: elsősorban a régi FÉG-eseket alkalmazzák. Egyrészt azért, mert az évtizedek óta ott dolgozók tapasztalata, speciális szakértelme nem pótolható egy gyors átképzéssel, másrészt azért, mert eleve kisebb létszámmal indultak újra (az MPF Holding a felszámolás alatt álló FÉG legnagyobb hitelezője).

Az ócsai tűzihorganyzó üzemet működtető Nagév Cink Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Nagy Antal János is határozott nemmel válaszolt a devizahitelesek esetleges felvételét firtató kérdésre. Most 100 fős a létszámuk, s noha hamarosan harmadik műszakot is indítanak - 2015-re 150-en dolgoznak majd az üzemben -, az újakat a hétszeres túljelentkezésnek köszönhetően az írásos jelentkezést már beadók közül választják ki - mondta.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 27. 20:34