A Magyarországon működő lakás-takarékpénztárakban felhalmozódott 400-500 milliárd forint tőke jelentős mértékben segítheti a gazdaságélénkítést, az év elejétől hatályba lépett jogszabályi változások eredményeként. Az azonnali hitelezés lehetőségeinek szélesre nyitásával, a támogatott megtakarítási időszak meghosszabbításával, a szerződések összevontan való felhasználhatóságának egyszerűsítésével, forintalapon a lakáskasszák konstrukciói tekinthetők igazán versenyképes megoldásnak a lakáscélú jelzáloghitelezésben.
"A devizaalapú jelzáloghitelezés tavaly augusztusi átmeneti felfüggesztését követően a piaci környezet is letisztultabbá vált, így nincsen értelme a további tiltásnak, a fő irányvonalnak azonban mindenképpen a forintalapú hitelezésnek kell lennie" - véli Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője. Hozzáteszi: "A lakáscélú jelzáloghitelezésben forintalapon a lakás-takarékpénztárak konstrukciói tekinthetők igazán versenyképes megoldásnak, hiszen a kasszák által kínált megoldások jól ötvözik az állam által is preferált, így támogatott öngondoskodást (önerő-képzést) és a kiszámítható, a teljes futamidő alatt fix, alacsony kamatozású forintalapú hitelezést."
Az euróalapú jelzáloghitelezés tervezett újraindításával összefüggésben a makrogazdasági elemző nem számít a hitelpiac jelentős élénkülésére: "A lehetséges ügyfélkör már eleve jelentős mértékben eladósodott, ráadásul a gazdasági környezet (növekvő energiaárak, magas munkanélküliség) sem támogató egyelőre ebből a szempontból" - fogalmaz Vizkelety Péter. "Véleményünk szerint a forint további jelentős árfolyam-erősödésének a valószínűsége viszonylag alacsony, illetve az eurózóna kamatszintjének tekintetében is inkább az emelkedés irányába állunk" - figyelmeztet a törlesztő részletekkel kapcsolatos kockázatokra az elemző. Vizkelety Péter hozzáteszi: "A fő irányvonalnak mindenképpen a forintalapú hitelezésnek kell lennie, hiszen látható, hogy a már meglévő devizaalapú állomány menedzselése mekkora problémákat okoz. A hitelfelvevőket továbbra is sújtja az erős svájci frank, a kamatemelési várakozások realizálódása is okozhat még tehernövekedést, a bankok számára pedig a mögöttes állományok refinanszírozása jelent komoly kihívást."
"Úgy gondoljuk, hogy az év elején hatályba lépett jogszabályváltozások a forinthitel vs. devizahitel kérdést egyszerűen döntik el, legalábbis a lakáscélú hitelezés területén. Az azonnali hitelezés lehetőségeinek szélesre nyitásával, a támogatott megtakarítási időszak meghosszabbításával, a szerződések összevontan való felhasználhatóságának egyszerűsítésével, forintalapon a lakáskasszák konstrukciói tekinthetők igazán versenyképes megoldásnak a lakáscélú jelzáloghitelezésben" - véli a makrogazdasági elemző.
"A piaci kamatozású, kereskedelmi banki forintalapú kölcsönök teljes hiteldíj mutatója jelenleg jellemzően 9,00 és 10,50 százalék között alakul, emellett elérhetők még támogatott konstrukciók kedvezőbb, jellemzően 7 és 8 százalék közötti hiteldíjjal, nyilvánvalóan egy szűkebb célközönség számára" - magyarázza Vizkelety Péter. "A lakáskasszák által kínált hitelek hiteldíja, a megtakarítási időszak leteltével - amelyre 8 százalék körüli THM mellett áthidaló kölcsön vehető igénybe -, az úgynevezett hitelszakaszba jutva 5 százalék körüli szintre csökken, amellyel már a szerződéskötéskor biztosan számolhatnak az ügyfelek" - teszi hozzá Vizkelety Péter.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







