13 °C Budapest

Reagált az Erste és a Raiffeisen a hitelszerződések tömeges felmondásáról szóló írásra

2011. január 7. 16:02

Az Erste Bank nem készül tömeges hitelszerződés felmondásra, és behajtási folyamatainak szigorítását sem tervezi; a Raiffeisen Banknál nincs tömeges, meghatározott időpontra időzített hitelfelmondás - reagáltak a hitelintézetek a Magyar Nemzet pénteki cikkére. Mindkét bank hangsúlyozta: a végrehajtás csak a legvégső megoldás lehet.

A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint két bank összesen tízezer hitelszerződés egyidejű felmondását készítette elő a napokban, a végrehajtások előkészületeivel így akkor végezhetnek, amikor lejár a kilakoltatási moratórium. A napilap "piaci körökből származó értesülésekre" hivatkozva azt írta: a két pénzintézet a Raiffeisen és az Erste lehet.

Az eről szóló anyagot itt olvashatod el: Így trükköznek a nemfizető hitelesek! Az Erste és a Raiffeisen nem vár tovább?

"A sajtóban ma megjelent híresztelésekkel ellentétben nem készül tömeges hitelszerződés felmondásra, és behajtási folyamatainak szigorítását sem tervezi az Erste Bank Hungary Zrt. A hitelintézet eddig sem indított el kilakoltatási eljárásokat, és ezután sem tervez ilyen intézkedéseket" - közölte az Erste az MTI-vel.

A bank hangsúlyozta: minden pénzintézetnek, így az Erste Banknak is alapvető érdeke, hogy hitellel rendelkező ügyfelei teljesíteni tudják kötelezettségeiket, és ne kerüljön sor a szerződés felmondására. A bank mindent elkövet annak érdekében, hogy az ügyfél és a bank számára egyaránt elfogadható, hosszú távú megoldást találjon, és csak a legvégső esetben indítja el a felmondást.

Az Erste még a szerződés felmondása után is kész megállapodni bajba jutott ügyfeleivel. Hónapról hónapra egyre több olyan ügyféllel születik fizetés-átütemezési megállapodás, aki a felmondás kézhezvétele előtt nem mutatott fizetési hajlandóságot - közölte a bank. Nem véletlen, hogy az Erste Bank az elsők között vezetett be könnyítéseket törlesztési nehézségekkel szembesülő ügyfeleinek megsegítésére, akár jogszabály által szabályozott, akár saját hatáskörben kidolgozott lehetőségekről volt szó. A bank célja az, hogy a bajba jutott ügyfelek minél kisebb áldozatokkal vészeljék át a nehezebb időszakot - hangsúlyozta az Erste.

A Raiffeisen Bank is arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nincs tömeges, meghatározott időpontra időzített hitelfelmondás a banknál; a hitelszerződések egyedi kezelése miatt a felmondási időpontok is egyediek (általános esetben az ügyfél hiteltörlesztésének 180. késedelmes napján történik). A banknak nem célja a felmondások számának növelése, sőt, az a törekvése, hogy csökkenjen - hangsúlyozta a hitelintézet.

A Raiffeisen közlése szerint a korábban már felmondott jelzáloghiteles ügyfeleik kapnak tájékoztató levelet, amelyben a bank egyeztetést kezdeményez a tartozás rendezéséről, megbízott partnerein keresztül. Az egyeztetés célja, hogy azon ügyfeleknek is lehetőséget biztosítsanak a végrehajtási eljárás elkerülésére, akiknek már korábban felmondták a hitelügyletét. Az ebben érintett ügyek száma a bank szerint töredéke a Magyar Nemzet cikkében említett számnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Raiffeisen Bank közölte: minden esetben a jogszabályokat, és a banki magatartási kódex előírásait betartva jár el; törekvése, hogy az ügyféllel közösen mindkét fél számára elfogadható megoldást - például hitel-átütemezés, ideiglenes törlesztőrészlet-csökkentés - találjon. A végrehajtás csak a legvégső megoldás lehet - tették hozzá.

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója elmondta: a szervezetnek nincs tudomása arról, hogy a bankok tudatosan előkészítenének egy olyan hitelszerződés-felmondási sorozatot, amelynek eredményeként épp a kilakoltatási moratórium tervezett lejártakor lenne megindítható a kilakoltatási és végrehajtási eljárás. Kijelentette: a bankoknak egyáltalán nem érdekük, hogy tömeges kényszerértékesítés és kilakoltatás legyen, mert ennek beláthatatlan következményei lennének az ingatlanpiacra, tovább növelné a bankok céltartalék-képzési kötelezettségét, ezáltal veszteségét.

A vezető tanácsadó ugyanakkor emlékeztetett arra: a PSZÁF adatai szerint több mint százezer a 90 napon túl késedelmes adósok száma, jelentős hányaduk tartósan fizetésképtelen, akiket banki eszközökkel már nem lehet megmenteni. Úgy vélekedett: feltétlenül szükséges lenne, hogy a kilakoltatási moratórium lejártának idejére kormányzati intézkedés szülessen, mert olyan súlyos szociális és társadalmi problémáról van szó, ami a bankok által nem kezelhető.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 23. 11:51
Az európai marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation, amelynek a Magyar Marke...
Kiszámoló  |  2025. május 23. 11:21
Próbálgattam régebben az AI-okat, de használhatatlanok voltak, süket rizsázáson kívül nem sok minden...
Holdblog  |  2025. május 23. 08:00
Sokáig nehezen nyelte le az átlagos európai kormány, még nehezebben hitte el az utca embere, hogy Kí...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 23. 07:45
Azok, akik már elérték a FIRE-t (vagy legalábbis az FI részét) sokszor gondolkoznak el azon, hogy me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 23. péntek
Dezső
21. hét
EZT OLVASTAD MÁR?