Az ügyfél visszavág! Nem kapott hitelt, befalazta a bank bejáratát

2010. szeptember 28. 11:02

A betétesek alig kapnak kamatot a pénzükre, akinek hitelre lenne szüksége, annak elutasítják a kérelmét, az adófizetők pénzén megmentett bankok azt csinálnak, amit akarnak. Ezért szerveztük a demonstrációt az egyik bankfiók elé, amit a főbejárat befalazásával nyomatékosítottunk - mondta az a brit kisvállalkozó, aki elbukott egy kecsegtetőnek ígérkező üzletet, amiért a bank nem adott neki hitelt.

Cameron Hope (a sors iróniája, hogy a neve magyarul reményt jelent) az építőipari vállalkozását szerette volna fejleszteni, amihez hitelre lett volna szüksége. Az ügyintézés során úgy érezte, mintha a falnak beszélne, ezért úgy döntött, hogy falat épít a bank bejárata elé.

A kérelmét elutasították, ráadásul 2500 font (átszámítva körülbelül nyolcszázezer forint) hitelbírálati díjat még fel is számítottak neki. A vállalkozó egy jogerős építési engedéllyel rendelkező építési telket kívánt megvásárolni, de a kedvező megtérülési mutatók ellenére sem kapott kölcsönt.

Forrás: Daily Mail

Az 59 éves férfi tiltakozásul falat húzott a bank bejárata elé, a kivitelezésben több hasonló cipőben járó helyi vállalkozó volt a segítségére. A demonstrálók plakátokat ragasztottak a falra olyan feliratokkal, hogy "a saját bankunk tesz minket tönkre", vagy "mikor indul már be a hitelezés?".

A fal azt szimbolizálta, hogy hiába vannak nyitva a bankok, ha a hiteligénylők előtt áthatolhatatlan akadályok húzódnak. A bankok állami segítségével kilábaltak a válságból, mégsem segítenek a kis- és középvállalkozásoknak új forrásokhoz jutni. Hope úr szerint kormányzati beavatkozásra van szükség, olyan lépésekre, melyek visszaterelik a hitelezés a régi mederbe. Elgondolkodtatónak tartja, hogy mekkora összegek mennek el banki bónuszokra, miközben a magánszférában dolgozók 57%-át foglalkoztató szektor nem jut kölcsönhöz.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 29. 23:21
Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatst...
MEDIA1  |  2026. június 29. 20:04
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legism...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?