21 °C Budapest

Dráma! 4 milliót vittek el a hiszékeny bácsitól

2010. szeptember 24. 05:22

Négymillió forintot vittek el a trükkös tolvajok egy 76 éves kiskőrösi férfi házából - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A napokban több hasonló eset történt Magyarországon.

Lapinformációk szerint elkövetők azzal az indokkal mentek be az idős bácsi házába, hogy a nála lévő papírpénzek sorszámait kell felírniuk. A hiszékeny férfi beengedte a csalókat, akik előbb elterelték figyelmét, majd elvitték azt a fadobozt, melyben a nyugdíjas összegyűjtött vagyonát rejtegette. A rendőrség tájékoztatása szerint a dobozban 4 millió forint volt.

A nyugdíjasokat szemelik ki

Az EON munkatársainak adta ki magát az a két trükkös tolvaj, akik szeptember 23-án délelőtt kerestek fel egy 80 éves tatabányai sértettet. Az idős bácsi elhitte meséjüket, hiszékenységét 300.000 forintja bánja.

A férfitől nem először szedték el megtakarított pénzét. A közelmúltban egyszer már átejtették őt a trükkösök. Ezúttal magukat az áramszolgáltatónak kiadva jutott be a házba két férfi, majd túlfizetésre hivatkozva egy 20.000 forintos bankjegyet adtak át a bácsinak. A pénzből visszakértek, így tudták kifigyelni, hol rejti megtakarítását. Ezt követően már csak a figyelmét kellett elterelni, hogy a tolvajok gond nélkül hozzájuthassanak a pénzhez.

Pécsett a napokban egymillió forint készpénzt loptak el egy idős házaspártól. Két férfi azzal kereste fel az időseket, hogy nyugdíj-kiegészítést hoztak, helyette a lakásukat átkutatták, és az összes pénzüket elvitték.

Trükkös lopások

Az ilyen esetekben az elkövetők a bűncselekmények elkövetése során azt használják ki, hogy az áldozatok jószívűek, hiszékenyek, egyedül élnek. Az áldozattá válás szempontjából a 60 év feletti időskorúak csoportja -a kiskorúak mellett- a legveszélyeztetettebb - tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az idős emberek korukból, egészségi állapotukból, életmódjukból, szokásaikból, hiszékenységükből adódóan könnyebben megtéveszthetőek. Az idősek gyakran válnak besurranásos lopás áldozatává, melyhez nagymértékben hozzájárul a sértett közreható magatartása (nyitva hagyott kapuajtó, záratlan lakásajtó) is. Az óvatlanság, túlzott bizalom még mindig gyakori magatartás a sértettek körében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A trükkös lopások elkövetői különféle hivatalos személyeknek (önkormányzatok és állami cégek munkatársainak, Elektromos Művek, Vízművek alkalmazottainak) adják ki magukat, és az áldozatok jóhiszeműségét, gyanakvásának hiányát kihasználva tulajdonítanak el tőlük különböző értékeket (ékszereket, készpénzt) azok lakásából. A sértettek gyakran maguk hívják, engedik be az elkövetőket lakásukba, udvarukba, ahol nem figyelnek vagyontárgyaikra, egyéb értékeikre, készpénzükre.

Előfordul, hogy fenti bűncselekményt az érintett sértettek nem is észlelik, arra csak akkor derül fény, amikor az elkövetők elfogásra kerülnek, és azok vallomásukban tárják fel az általuk korábban elkövetett cselekményeket. Amennyiben a cselekményt mégis észlelik az áldozatok és ellenállnak, megkísérlik vagyontárgyaikat megvédeni, a vagyon elleni bűncselekmény akár a testi épséget is veszélyeztető cselekménnyé alakulhat.

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy kellő óvatossággal, és bizalmatlansággal megelőzhető a trükkös lopás.

 

Pénzcentrum vélemény
Mi pedig azt tanácsoljuk olvasóinknak, ne tartsanak otthon jelentős mennyiségű értéket, főleg készpénzt. És hogy melyik bank fizeti a legmagasabb kamatot? Megmutatjuk! Kattints!

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 28. 10:19
A Momentum 22 pontos javaslatcsomagjában a médiapiacot is érintő változtatásokat vázolt fel: megszün...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?