Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
Tavaly összesen 10 milliárdot keresett a K&H, amihez képest az idei I. negyedévben elért 5,6 milliárd forintos adózás utáni eredmény kiemelkedőnek mondható. Az éves várakozásokról a menedzsment egyelőre nem beszélt a mai sajtótájékoztatón, de annyit elárultak, hogy az eddigi adatok néggyel történő szorzása nem vezetne helyes eredményre.
A K&H új vezérigazgatója az emelkedő eredmények mellett javuló hatékonyságról, emelkedő ügyfélszámról, valamint erős tőke- és likviditási helyzetről számolt be.

"A kihívásokkal teli környezetben a K&H Csoport ismét jó eredményeket ért el. A működési eredményünk 10%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti értéket. Továbbra is szilárd és erős a tőke- és likviditási helyzetünk, a tőkemegfelelési mutatónk megközelítette a 13%-ot.
A hitel/betét arány a nagyobb versenytársakkal való összevetésben 92,3%-kal továbbra is a legjobb. A hitelköltségek szintje 2,08%-kal a várakozásoknak megfelelően alakult, a költség/bevétel arány 4 százalékponttal javult. 9 ezerrel emelkedett a lakossági, a kkv és a vállalati ügyfeleink száma." - mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.


"A K&H Biztosító életbiztosítási üzletága a rendszeres díjas termékek és az életbiztosítási tartalékok növekedése terén a piaci átlagnál jobban teljesített.
A nem életbiztosítási díjbevétel a piac kismértékű visszaesése közepette 1,6%-kal nőtt, míg a szerződésszám 2%-kal emelkedett.
A nettó kombinált kárhányad 87%, amely piaci összehasonlításban kiválónak mondható." - fűzte hozzá Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Nehéz körülmények között is jó eredményeket tudtunk felmutatni, amelyek magas mögöttes minőséget tükröznek. A működési bevételek 1,2%-kal emelkedtek, főleg a befektetési alapok erős értékesítési eredményeinek köszönhetően. Eközben a működési költségek nagyrészt a szigorú költséggazdálkodás eredményeként 6,8%-kal csökkentek.
Február közepétől a bank kínálatában újra megtalálhatóak az euró alapú termékek, de a hitelállomány minősége sajnos tovább romlott. A nem teljesítő hitelek aránya elérte a 6,5%-ot, bár ez még mindig a szektorátlag alatt van.

A betétállomány csökkent, amit viszont ellensúlyoz a befektetési alapok iránti kereslet, melyek állománya 10,5%-os növekedés után elérte az 580 milliárd forintot." - mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi és kockázatkezelési divízióvezetője.
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.


