28 °C Budapest

Figyelem: visszatért a banki vírus - minden eddiginél erősebb!

2010. április 21. 16:58

A banki szolgáltatásokra specializálódott Trusteer biztonsági szolgáltató cég figyelmeztetése szerint a Zeus névre hallgató trójai - mely kifejezetten bizalmas banki adatokat gyűjt össze - minden eddiginél alattomosabb változata jelent meg a piacon.

A cég jelentése szerint minden háromezredik gépen - az általa ellenőrzött 5,5 millió számítógépből az USA-ban, illetve Nagy-Britanniában - megtalálták a Zeus 1.6-os trójait, amely bármely gépet képes megfertőzni, melyen Firefox-ot, vagy Internet Explorert használnak.

A titkos banki adatok megszerzéséhez elegendő egy megfelelő kémprogrammal megfertőzni a számítógépet, ahonnan a kiszemelt áldozat bejelentkezik az internetes banki felületre. A kártevő ezt követően valós időben él vissza áldozata adataival.

A vírus terjesztéséhez olyan cégek, illetve szervezetek nevében küldözgettek már spameket, mint például a Microsoft, a MySpace, a Facebook, de egyes állami intézmények, köztük például az amerikai adóhatóság nevét is felhasználták, mondván egy ilyen szervezettől érkező levélre biztosan kevesen gyanakodnak.

A levelekben megtalálható linkre való kattintást követően egy látszólag teljesen üres weboldal jelenik meg, azonban a háttérben a trójai letöltődik a számítógépre. Ezt követően különösebb felhasználói közreműködés nélkül feltelepül a gépre.

A trójai legújabb változata ráadásul arra is képes, hogy azonnali üzenetküldő funkciók segítségével értesítse a támadót az értékes adatok megszerzéséről, így az akár másodperceken belül felhasználhatja a megszerzett adatokat, magyarul miközben megbízásokat adunk bankunk számára, a Zeus segítségével távolról kitakarítják a számlánkat.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Trusteer tavaly nyáron felmérte az antivírus programok hatékonyságát a kártevővel szemben. Annak a valószínűségét, hogy a Zeus egy gépet megfertőzzön, egy naprakész adatbázisú vírusvédelmi szoftver csupán 23%-kal csökkenti.

A cég arra számít, hogy a "Zeus legújabb verziója jelentősen megnöveli majd a csalások számát, miután egyre többen bankolnak interneten, ráadásul 30 százalékuk Firefox-ot használva" - adja hírül a BBC.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 26. 16:07