8 °C Budapest

Diákhitel: APEH-fenyegetés, több ezer bedőlt hitel

2009. augusztus 5. 05:55

Néhány hete kiderültek a felvételi ponthatárok, és egy bő hónap múlva indul az újabb egyetemi/főiskolai félév. Ahogy az már évek óta lenni szokott, sokan elgondolkodnak a Diákhitel felvételén. A Pénzcentrum annak járt utána, milyen feltételekkel lehet felvenni a hallgatói kölcsönt, és mire érdemes figyelni, mielőtt belevágnánk.

Őri András, a Diákhitel Központ szóvivője a Pénzcentrumot úgy tájékoztatta: az egy hónap múlva esedékes iskolakezdésre 18-20 ezer új hiteligénylőre számítanak. Már tavasszal is 10 százalékos növekedés mutatkozott az új hiteligénylések számában, a válság és a felsőoktatásba felvettek magasabb száma miatt jó eséllyel fokozódhat ez a folyamat.

A költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek, emellett továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket.
2009 első félévében a hitelfelvevő diákok mintegy 32 %-a igényelte a havi 40, 36 %-a a havi 30, 12 %-a a havi 25, 5 % a havi 21, 3 %-a pedig a havi 15 ezer forintos összeget. Havi 50 ezer forintot csak a költségtérítéses képzésben résztvevők vehettek fel, amely lehetőséggel tavaly harmaduk (9 350 hallgató) élt is.

Az idei év első félévében is a korábban megszokott arányban (64 %) választották a diákok a szemeszterenkénti egyösszegű kifizetést a havi folyósítással szemben, és továbbra is a magasabb összegek voltak a népszerűbbek.

A szóvivő elmondta: a rendszer kockázatközösségi alapon működik, azaz egy vélhetően kevésbé jövedelmező szakmában elhelyezkedő hallgató is ugyanannyit tud felvenni, mint egy jobb karrierkilátásokkal induló diák. Ugyanakkor a rendszer úgy van kialakítva, hogy legalább nyugdíjas korára még a legalacsonyabb jövedelműek is vissza tudják fizetni a felvett összeget (ugyanis, ha még ekkor is lenne tartozása valakinek, akkor azt el kellene engedni, ez viszont veszélyeztetné a rendszer hosszú távú biztonságát.).

Kevesen bukják be

2001 óta több mint 270 ezren éltek a diákhitel lehetőségével, közülük mintegy 58 ezren már mindenfajta visszafizetési kötelezettségüknek eleget tettek, jelenleg mintegy 115 ezren törlesztenek.

A "bebukott" hitelesek száma 3,5-4 ezer körüli (a törlesztők 4-4,5%-a), ők a többszöri felszólítás ellenére több mint 6 havi hátralékot összegyűjtöttek, ügyük átkerült az APEH-behajtási szakaszába.

Őri András szerint a bebukottak 90%-a meg sem kezdte a hiteltörlesztést -ami az első 2 évben a minimálbér 6 %-át, jelenleg havi 4140 forintot tesz ki - ez pedig azt jelentheti, hogy sokkal inkább hanyagságuk, feledékenységük miatt indult ellenük APEH-behajtás, mintsem rossz anyagi helyzetük miatt.

Milyen következményekkel jár a törlesztés elmulasztása? Kattints! 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A diákhitel nagy előnye továbbá, hogy gyakorlatilag szabad felhasználású hitelnek minősül, és mint ilyen, jóval olcsóbb a hasonló piaci hiteleknél. Ráadásul tulajdonképpen alanyi jogon jár a 40 év alatti felsőoktatásban tanulónak, azaz aki kéri és jogosult, az megkapja.
A törlesztési kötelezettség kezdetének évében és az azt követő évben a kötelező törlesztőrészletet a minimálbér alapján határozzák meg. Az ebben az időszakban fizetendő összeg az előző évben október 31-én érvényes minimálbér 6 százaléka.

A törlesztés harmadik évétől kezdve a törlesztőrészlet kiszámításának alapja a hitel felvevőjének két évvel azelőtti jövedelme. Aki jövedelemarányosan törleszt, annak 2009-ben a 2007-es évi bruttó átlagjövedelme 6 százalékát kell havonta fizetni. Tehát -egy egyszerűsített számítással- ha valaki 2007-ben havi bruttó 250 ezer forintot keresett, annak most havonta 15 ezer forintot kell fizetnie. 150 ezer forintos fizetésnél ez az összeg havi 9 ezer forintot tesz ki. (Viszont, ha a jövedelme nem érte el a minimálbért, akkor továbbra is a minimálbér 6 %-át köteles fizetni havonta, vagyis a törlesztési kötelezettség független a munkaviszonytól.)

Ugyanakkor egy nemrég elfogadott kormányrendelet-módosítás értelmében azok a hitelfelvevők, akik hitelüket jövedelmük alapján törlesztik, a Diákhitel Központnál 2011. június 30-ig igényelhetik törlesztőrészletük mérséklését. A Diákhitel Központ a fennálló indokok vizsgálata nélkül, maximum 24 hónapra engedélyezi a törlesztés mérséklését, amelynek összege legalább a minimálbér 6 %-a kell legyen. Ez leginkább azoknak jelent könnyebbséget, akik két évvel korábban magas jövedelemmel rendelkeztek, de idén - talán épp a válság hatására - elvesztették a munkahelyüket.

Átgondoltan vedd fel!

A szóvivő a hitelfelvételben gondolkozóknak azt tanácsolja, tervezzenek előre, gondolkozzanak egyfajta életprogramban. Tekintsék a hitelt befektetésnek: finanszírozzák ebből tanulmányaikat, próbáljanak meg plusztudásba, külföldi tanfolyamokba, számítógépbe, szakkönyvekbe fektetni. Sőt, akár konkrétan be is fektethetik az összeget, akár valamilyen elő takarékossági programba.

De, ha szükség van rá akkor ebből lehet finanszírozni a költségtérítést, az albérlet díját, vagy akár csak a megélhetést is. Nem szabad elfeledni, hogy a diplomával rendelkezők átlag jövedelme mindig is magasabb a diplomával nem rendelkezőknél.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. március 14. 22:23
A lovagkeresztes és Jótollú magyar újságíró díjjal is rendelkező Császár Attila, aki forradalomról b...
Holdblog  |  2025. március 14. 09:02
Szabó Lászlóval rendet vágunk a káoszba,narancslét öntünk a pohárba. Jó szórakozást!  Milyen platfor...
ChikansPlanet  |  2025. március 14. 08:06
A skandináv országban tavaly már csupán az újonnan eladott autók egytizede nem volt elektromos, így...
Kiszámoló  |  2025. március 12. 13:10
Nagyot megy most egy eper. egyetlen szemet(!) adnak 19 dollárért, igaz, szépen becsomagolva. Az embe...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 15. szombat
Kristóf
11. hét
Március 14.
Gátellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33