21 °C Budapest

Egycsapásra 16 ezret spórolhatsz - megmutatjuk hogyan!

Pénzcentrum
2009. április 24. 05:40

Egy bank verhetetlen már hónapok óta! Bizony a jelenlegi szűkös időkben a spórolás szó majdnem minden családban új értelmet nyert: sokan már nem csak a szórakozásra fordított összegekből igyekeznek lefaragni, de a mindennapi fogyasztási cikkek közül is az olcsóbbakat teszik a kosárba. De ha már a tejből is az olcsóbbikat választjuk, mért ne tennénk ezt a folyószámlacsomagok esetén is, főleg ha ezzel akár évi 16 ezer forintot is megtakaríthatunk!

Szokásos banki számlakörképünk mostani állomásakor is a hazai pénzpiacon tevékenykedő kereskedelmi bankoktól kértünk ajánlatot két, általunk felvázolt ügyfél számára, akik átlagos fizetéssel rendelkeznek és teljesen hétköznapi tranzakciókat hajtanak végre. A következőkben a kapott ajánlatokat vetjük össze, melyeket 12 bank, 2009. április 20-23. között szolgáltatott. A cikkünk elkészítésekor a diákoknak, valamint nyugdíjasoknak szóló számlacsomagokat nem vettük figyelembe, hiszen az átlagos, fizetésből élő ügyfelek esetére voltunk kíváncsiak.

Egy bank verhetetlen már hónapok óta!

Az általunk felvázolt A-ügyfél havi 100 000 forint jövedelemmel rendelkezik, melyet minden hónapban az adott kereskedelmi banknál nyitott számlájára utaltat. A postára járás elkerülése érdekében beszedési megbízást ad a banknak, hogy ezúton egyenlítse ki három közüzemi szolgáltatóval szemben fennálló havi számláit, ezenkívül bankon belül (15 ezer forint) és bankon kívül (20 ezer forintot) is utal át pénzt, mindezt otthonról az Interneten keresztül. Készpénzt háromszor vesz fel egy hónapban, kétszer saját ATM-ből (20, illetve 10 ezer forintot) és egyszer idegen ATM-ből 5 ezer forintot.

A-ügyfél számára továbbra is az Allianz Bank nyújtja a legkedvezőbb ajánlatot, amely mindössze havi 195 forintba kerül, vagyis előző körképünk óta mit sem változott. A legkedvezőtlenebb konstrukció esetében, amit az OTP ajánl, ennek több mint hétszeresét kellene fizetni ugyanazokért a tranzakciókért, aki tehát utóbbiról Allianzra vált, havi 1239 forintot spórolhat, ami éves szinten közel 15 ezer forintot jelent. Az MKB Bank Karrier számlacsomagja csekély havi 155 forinttal kerül többe, az egyéb ajánlatok azonban már több száz forinttal drágábbak.

Mit, hol és mennyiért?

A következő két táblázatban az A-ügyfél által kezdeményezett tranzakciók díjait foglaltuk össze bankonkénti bontásban. Ha a hitelintézetek által ajánlott számlacsomagok számlavezetési díjain végignézünk, rögtön kiderül, hogy miért a fent említett bankok tudják a legjobb ajánlatot nyújtani. Korábban egyedül a Budapest Bank ajánlott ingyenes számlavezetést az A-ügyfél esetében, most azonban az Allianz is versenybe szállt. Az OTP Bank bár csökkentette számlavezetési díját, még mindig az egyik legdrágábbnak számít, az Erste és az UniCredit mellett. A Raiffeisen bár emelt ezen a díjtételen, de még így is a középmezőnybe tartozik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A közüzemi beszedésre adott ajánlatok elég nagy szórást mutatnak, azonban egyre több bank kínálja ezeket díjmentesen, többek között a K&H által ajánlott csomagban is ingyenes már ez a tranzakció. Az átutalásokra vonatkozó ajánlatok esetében szintén vegyes a kép, fele-fele arányban találunk ingyenes belső átutalást, és tranzakciós díjat felszámító konstrukciókat, egyedül a Raiffeisen "bünteti" ügyfelét viszonylag magasabb díjjal, ha bankon kívülre utaltat interneten keresztül. KDB Bank pedig olcsóbbá tette a bankon belüli átutalást.

Sokak számára talán az egyik legfontosabb díjtételnek a készpénzfelvétel számít, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mennyiért jutunk forintunkhoz a bankok saját, vagy idegen ATM-jeinél. Míg a hitelintézetek szinte mindegyike a havi első egy-három felvétel díját elengedi, a feltételek általában csak abban térnek el, hogy ez a kedvezmény idegen automatára is vonatkozik-e vagy csak saját ATM-re. Egyes bankok ugyanis súlyos terheket rónak a bankkártyájukat "hűtlenül" használókra. A legmagasabb díjat az OTP számítja fel idegen automatánál, ahol 800 forintra emelték a díjtételt. Ehelyütt azonban meg kell említeni, hogy az OTP a legnagyobb és országosan a legteljesebb lefedettséget biztosító ATM-hálózattal rendelkezik (2008 decemberében 1.987 ATM-et működtetett a bank az országban található 4 623 berendezésből), vagyis aki OTP bankkártyával rendelkezik, annak elvileg nem nehéz saját ATM-et találnia. Előfordulhat mégis olyan eset, hogy nem találunk a környéken saját automatát, ilyenkor azonban érdemes meggondolni, hogy felveszünk-e egy ezrest, vagy sem. Meglepő módon a Raiffeisen banknál a saját ATM használat díja nőtt meg a korábbi 220 forintról 250 forintra 10 ezer forint felvétele esetén.

Leggyakrabban az első évben ingyenes bankkártyájukat ajánlották a hitelintézetek, így azt sajnos nem tudjuk bemutatni, hogy milyen a versenyhelyzet az egy év letelte után. A kártya költsége azonban elég szerény tétel, egy hónapra vetítve.

Szoktál utalgatni? Akkor ezt is érdemes megnézni!

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. április 24. 09:46
Greg Jensen a Wall Street Journal hasábjain megjelent Mind merkantilisták vagyunk írása Milton Fried...
MEDIA1  |  2025. április 23. 17:07
Bemutatta a Ringier Hungary, kik és hogyan fogják megújítani a médiavállalat zászlóshajó termékét, a...
MNB Intézet  |  2025. április 23. 15:25
A kutatások és történelem alapján mely országok lehetnek az AI nyertesei és ez mitől függ? Az egyes...
Kiszámoló  |  2025. április 21. 10:48
Hogy mennyire nem felesleges írni  a pénzügyi termékekről újra és újra, az a múlt heti cikk hozzászó...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 24. csütörtök
György
17. hét
Április 24.
A rendőrség napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33