Miért nem lesz 2009 a nagy gazdasági világválság éve?

Pénzcentrum
2008. november 5. 14:00

A kérdésfeltevés és az arra adott egyik lehetséges válasz a CNN Money oldalán az Egyesült Államok jövőjét latolgatja, és meglehetősen optimistán láttatja a helyzetet, 50 közgazdász konszenzusán keresztül. Szerintük 2009 második negyedévében véget érhet a recesszió.

Egy évvel ezelőtt már kétség sem férhetett hozzá, hogy valami nagy baj fog történni a pénzpiacokon, ami később a reálgazdaságra is kihat. Az ingatlanárak ugyanis már akkor zuhanni kezdtek, és a subprime lufi is kipukkadt. Azt azonban akkor még talán kevesen gondolták, hogy a válság ilyen mértékű lesz, és hogy az USA-n kívül a világ szinte minden országát érinteni fogja, de különösen az öreg kontinenst.

Azóta az Egyesült Államokat elérte a recesszió, a Dow Jones hihetetlenül nagyot zuhant, és friss közvélemény-kutatás szerint 10-ből hat amerikai úgy hiszi, hogy a mostani helyzetet ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló, mint az 1929-es nagy gazdasági világválság idején. Márpedig a várakozások nagyon sokat számítanak...

Szerencsére a számok nem olyan katasztrofálisak, mint a közel nyolcvan évvel ezelőttiek, hiszen akkor az USA-ban elérte a 25 százalékot a munkanélküliségi ráta, ami bizony rendkívül komoly feszültségeket szült.

A vezető gazdasági elemzők véleményét összegző Blue Chip Economic Indicators havi jelentése szerint a recesszió már 2008. júliusában megkezdődött, a szónak abban az értelmében, hogy legalább két egymást követő negyedéven át csökkent a GDP, és várakozásaik szerint 2009 első három hónapjában is hasonló lesz a trend (-0,1 százalékos csökkenés), utána azonban negyedévről negyedévre 1-2,5 százalékos növekedésre számítanak 2009 végéig. Ez azonban még mindig elmarad a hosszú távon tervezett 3 százalékos növekedéstől.

A helyzet azonban nem ilyen rózsás a reálgazdaságot, illetve a munkanélküliséget illetően, hiszen jövőre továbbra is arra számítanak, hogy csökkenni fog a foglalkoztatottság, egyes szakértők szerint akár a 8-9 százalékos munkanélküliségi arányt is elérve.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez pedig komoly problémát jelenthet egy olyan gazdaságnak, ahol a GDP 71 százalékát a belső fogyasztás adja. Eközben az ingatlanárak további zuhanására is számítanak, ami szintén azt eredményezi, hogy csökkenni fog a fogyasztás, hiszen kevesebb jelzáloghitelt tud a lakosság felvenni.

A válság, illetve recesszió vége tehát akkor jön majd el valójában, ha a munkanélküliek száma csökkeni kezd, és a kereslet is emelkedni tud, a kormányzati mentőcsomagok csak "felületi kezelést" tudnak nyújtani.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?