Régiónkban a pénzügyi krízis rövidesen inkább gazdasági válsággá alakul át, egyre másra jelentik be a nagy nemzetközi intézményektől érkező támogatásokat, a balti államokat pedig már a recesszió is utolérte!
Egy, a Financial Timesnak nyilatkozó ukrán ingatlanfejlesztő arról panaszkodott, hogy három éve még arra készült gőzerővel, hogy cégét bevezesse a londoni tőzsdére, mivel az ingatlanpiac akkori fejlődésének semmi nem látszott útjában állni, mára azonban az eladások annyira visszaestek, hogy részvényeinek értéke is 97 százalékot zuhant a történelmi csúcsa óta.
De nem csak az ukrán cégeket sújtja a krízis, hiszen Oroszországban is kétszáz milliárd dolláros mentőcsomaggal álltak elő a hatóságok a pénzügyi piac megmentésére, az ukránok most tárgyalnak az Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy 14 milliárd dolláros hitelcsomagról, hazánkat pedig az Európai Központi Bank (ECB) támogat 5 milliárd eurós hitellel.
A válság egyes orosz oligarchák számára hatalmas veszteségeket hozott, másokat ismét csak gazdagabbá tett, így például a nikkel-befektetéseiből vagyont szerzett Mikhail Prokhorovot, aki 500 millió dollárért megszerezte egy orosz bank, a Renaissance Capital részvényeinek felét, mindezt a tavalyi értékének negyedéért.
Mivel az állami beavatkozás szinte elkerülhetetlen az egyes országok pénzügyi intézményeinek kisegítésekor, ez később politikai konfliktusokhoz is vezethet, és társadalmi feszültségeket is szülhet. A munkanélküliség növekedése pedig az olyan országokban vezethet akár a rasszizmus előretöréséhez is, ahol a jelentős a külföldi állampolgárok munkavállalása.
Márpedig az IMF is jóval lassabb gazdasági növekedést prognosztizál Kelet-Közép-Európában az idei 5 százalékos után, jövőre mindössze 3,5 százalékosat.
Míg nyár közepéig legnagyobb aggodalomra a gazdasági túlfűtöttség és így a rendkívül magas infláció adott okot a térségben, mostanára az élelmiszerárak száguldása némileg alábbhagyott, és az olaj ára is csökkent. Ennek ellenére egyes országok még mindig küzdenek a szegények adója ellen, hiszen Oroszországban például még mindig 15 százalék feletti az árszínvonal emelkedés.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A legnagyobb veszélyt most azonban a külső forrásoktól való függés jelenti, hiszen a "fejlődő európai" országokba várhatóan csökkenni fog a külföldi tőkebeáramlás, a tavalyi 394 milliárd dollárról, 2009-re 262 milliárdra, melyen belül leginkább a bankhitelek apadnak igazán.
Ukrajnában ezen kívül az acél árának csökkenése is problémát jelent, hiszen ez a legfőbb exportcikkük, ez pedig a fizetési mérleg egyensúlytalanságát növelheti. A szlovákok számára az autók iránti kereslet jelentheti a legnagyobb érvágást a jövőben.
A csehekkel ellentétben, ahol a helyi kamatok alacsonyak és így a devizahitelek iránti kereslet nem volt jelentős, hazánkban épp ez utóbbi teszi ki a lakossági és vállalati eladósodottság zömét, ami különösen érzékennyé tesz minket a külső sokkoknak. Ugyan ez volt a helyzet a balti államokban is, igaz náluk a pénzügyi nehézségek már jóval a válság kitörése előtt jelentkeztek, így mára recesszió közeli állapotba jutottak.
Ugyanakkor némi öröm lehet az ürömben, hogy a folyó fizetési mérleg valószínűleg helyére billen a jövőben, hiszen a hitelből finanszírozott import csökkenni fog.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)