14 °C Budapest

Rejtett élelmiszerdrágulás: változatlan árak, csökkenő kiszerelés

Pénzcentrum
2008. szeptember 11. 14:00

Sok élelmiszergyártó úgy próbálja az áremelkedést a vevőkre hárítani, hogy azok észre se vegyék, vagyis nem az árat emelik, hanem a kiszerelést csökkentik. A CNN Money összegyűjtötte azokat a gyártókat, akik már próbára tették vásárlóik figyelmét. Érdemes itthon is szemfülesnek lenni!

A nyersanyagok és élelmiszerek drágulása nyomán sok gyártó, attól tartva, hogy a közvetlen áremelés jobban elüldözi vevőit, inkább a csomagoláson, illetve a nettó tömegen variál, amire ugye sokkal ritkábban ügyelünk vásárlás közben.

Júniusban például a gabonapehely óriás Kellogg csökkentette termékei kiszerelését, átlagosan 68 grammal, amit a cég szóvivője közölt. De nem a Kellogg az egyetlen cég, amelyik ugyan annyi pénzt kér kisebb mennyiségért!

Az Unilever is bevetette már ezt a technikát néhány terméke esetén, így például a Hellmann's majonézek, néhány fagylalt, illetve mogyorókrém esetén.

Jó marketingfogásnak, illetve költségcsökkentő módszernek tűnhet ez a cégek szemében, azonban egy júliusi felmérés eredményei szerint, a megkérdezettek 75 százaléka érzékelte a mennyiségek csökkenését, 71 százalékuk pedig rátapintott ennek okára is. Minden második ember pedig jobban preferálta volna, ha megmarad a mennyiség és az árat növelik a cégek.

Ennek praktikus okai is vannak, hiszen aki ritkábban jár vásárolni, és megszokta már az adott kiszerelést, nehezebben dönti el, hogy mennyit vegyen az "új" termékből.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A legnagyobb amerikai édességgyártó, a Hershey Co. augusztusban 11 százalékos áremelést jelentett be egyes termékein, a dráguló kakaóra, cukorra, édesítőszerekre, mogyoróra hivatkozva, azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy májusban már érvényesített valamennyit ebből, hiszen jónéhány terméke esetén 15 százalékkal csökkentett a kiszerelésen.

Hasonló lépésre szánta el magát a gyümölcsleveket gyártó Tropicana is, és lecserélte Amerikában az óriás kiszerelést kisebbre, azonban a dobozon ezt úgy hirdetik, mintha csak kényelmi szempontokból (könnyebb cipelni, és önteni is belőle) történt volna. A szóvívő szerint a vásárlók üdvözölték az új csomagolást, és a könnyebben visszazárható fedelet is.

Mást nagyon nem is tehettek, hiszen fellázadni mégsem lehet az élelmiszergyártók trükközései miatt, azonban figyelmes vásárlóként, hasonló de olcsóbb termék választásával sokat spórolhatunk!

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 14:02
Átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át a hvg.hu irányítását, miután Nag...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm