A brit miniszterelnök Gordon Brown a napokban ismerteti azt a kormányzati csomagot, melynek célja a haldokló lakáspiac feltámasztása. Az elnök szerint új időszak köszönthet be a lakáspiacon és a helyi hatóságok segítségének bevonásával sikerülhet a bankok által visszavett és az üresen álló, eladatlan lakások értékesítése.
A Kincstár az első lakást vásárló fiatalokra is gondolt és egy új adómentes megtakarítási forma kidolgozására tettek ígéretet, melyet foglalóként használhatnak fel a majdani vevők. Még közzé sem tették az új intézkedéseket, az első kritikák máris megérkeztek. Többen úgy vélik, hogy nem lesz a módosításoknak megfelelő súlya és már egyébként is elkéstek vele. A piaci szereplők szerint a kormány végre belátta, hogy válságban van a piac és ez már más ágazatokban is érzékelhetővé vált.
Az új rendelkezéseket sokan csak félmegoldásnak tartják, mert az adómentes megtakarításokat előbb össze is kell gyűjteni és csak utána lehet felhasználni az ingatlanpiacon, így az azonnali gondokat nem orvosolja ez a lehetőség. Az adózási rendszer átalakítása, a növekvő élelmiszerárak és a magas megélhetési költségek együttesen csökkentik a fogyasztók vásárlói kedvét. A hitelezési feltételek szigorítása ezt csak tetőzte a lakáspiacon.
A kormány szerint eljött az ideje a beavatkozásnak, máskülönben nincs ami beindítaná a több mint egy éve folyamatos csökkenést mutató lakáspiacot. A nyolcvanas években is átéltek már hasonló krízist és végül abból sikerült kilábalni. Az engedélyezett hitelkérelmek száma mélyponton van, a lakáseladások száma minimális szintre csökkent.
A kamatlábak és a szükséges önerő emelkedése visszavetette az első lakáshoz jutók vásárlási szándékait. Több mint 300 ezer lakástulajdonosnak jelenleg több a tartozása, mint amennyit a fedezetként felajánlott ingatlan ér. Becslések szerint eddig mintegy négyezer ingatlanügynök veszítette el az állását és a számuk folyamatosan növekedhet, hacsak az új intézkedések hatására újra szükség nem lesz rájuk.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







