Budapest, Magyarország - 2016. július 17.: Budapest, Budapest, Budapest. Nő húzza a bőröndjét a budapesti pályaudvar peronján. idős utas MÁV vasút utazás vonatozás

Másfél év után újra járni fognak a vonatok Veszprém és Ajka között: itt a nyitás dátuma

2026. május 21. 08:15

Pótlóbuszok helyett május 30-tól újra vonatok járnak Ajka és Veszprém között a 20-as vasútvonalon – jelentette be Vitézy Dávid a közösségi oldalán. A vasúti közlekedés újraindításáról a MÁV is közleményt adott ki.

Hamarosan újra lehet vonattal közlekedni a 20-as számú vasútvonalnak azon a szakaszán is, ahol a pálya kijavítása miatt mostanáig pótlóbuszok szállították az utasokat. Ez egyúttal azt jelenti, hogy ismét teljes értékű vasúti kapcsolat lesz  – Veszprémen keresztül – Zalaegerszeg, Szombathely és Budapest között.

A problémát az érintett, mindössze néhány száz méteres szakaszon kialakult pályasüllyedés okozta. A háttérben a korábbi felújítás során elmaradt vízelvezetési munkák álltak, amelyek a 2024-es tavaszi és őszi nagy esőzések után komoly gondokat idéztek elő. Először 10 km/órás sebességkorlátozást vezettek be, később a tehervonatokat is kitiltották a szakaszról, majd 2024 decemberében teljesen lezárták a vonalat Ajka és Veszprém között. Azóta pótlóbuszok szállították az utasokat.

Vitézy Dávid bejegyzésében azt írta: a minisztérium eredetileg fél éves felújítást ígért, ám hosszú ideig nem történt előrelépés. A kivitelezési szerződést végül csak 2026 februárjában kötötték meg, a helyreállítás pedig három hónap alatt valósult meg. A politikus szerint a folyamatot az elhúzódó döntések és a szervezési problémák is lassították.

A MÁV közleménye szerint a tehervonatok már egy nappal korábban visszatérhetnek a teljes szakaszra, hogy az újjáépített pályát a személyforgalom indulása előtt üzemi körülmények között is tesztelni tudják. A 20-as vasútvonal érintett szakaszát tavaly nyár óta a GYSEV üzemelteti, míg a személyszállítást továbbra is a MÁV-csoport végzi.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A teljes újranyitással ismét közvetlenül, átszállás nélkül lehet utazni a Bakonyt kelet–nyugati irányban átszelő vonalon, amely nemcsak az ingázók, hanem a nemzetközi teherszállítás számára is fontos kapcsolat. A nyári turisztikai szezon előtt különösen jelentős, hogy a térség egyik legfontosabb vasútvonala újra teljes kapacitással működhet.

A pályasebesség emelése fokozatosan történik majd, a MÁV tájékoztatása szerint a főszezonra már megszűnhetnek a korlátozások. A vonatforgalom újraindítása után kisebb utómunkálatok még zajlanak majd a pálya mentén, ezek azonban már nem akadályozzák a közlekedést.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18