Komoly csapás a magyar vidéki szálláshelyekre: elképesztő terhek miatt telt be a pohár a hazai vendéglátósoknál

Penzcentrum: Az elmúlt időszakban több konfliktus is kialakult a szállodaipar és a kisebb, magán- és vidéki szálláshelyek között. Hol látják a legnagyobb problémát?

Frankó Pál: A legnagyobb gondot abban látjuk, hogy az elmúlt években a turisztikai döntéshozatalban egyre kevésbé érvényesült az érdemi szakmai párbeszéd. A formális egyeztetések megmaradtak, de a valódi, döntéseket megalapozó szakmai munka háttérbe szorult. A kisebb szálláshelyeket képviselő szervezetek sok esetben nem kaptak lehetőséget arra, hogy érdemben elmondják az álláspontjukat, miközben a szállodaszektor érdekérvényesítő képessége továbbra is nagyon erős maradt. Mi nem azt vitatjuk, hogy a szállodaipar fontos szereplője a turizmusnak. Természetesen az. Azt viszont igen, hogy a turizmus egészéről úgy szülessenek döntések, hogy abból a kisebb szereplők, a magánszálláshelyek, a vidéki és falusi szállásadók kimaradnak. A magyar turizmus sokkal összetettebb annál, mint hogy néhány nagyobb szervezet véleménye alapján kezelni lehessen.

A szálláshely-minősítési rendszerrel kapcsolatban is vannak kritikáik. Mi a fő kifogásuk?

A minősítéssel önmagában nem az a probléma, hogy vannak szakmai minimumok. Ilyenek korábban is léteztek, jogszabályban is szerepeltek alapvető előírások. A gond inkább az, hogy a jelenlegi rendszer sok szempontból jogi és adminisztratív procedúrává vált, miközben a vendégek döntéseit ma már alapvetően a digitális értékelések, a vendégvélemények, az online platformokon látható visszajelzések befolyásolják.

Azt is problémásnak tartjuk, hogy a minősítési rendszer kidolgozásakor kialakítása, működtetése során felmerülő szakmai kérdésekben a kisebb szálláshelyek és az őket képviselő szervezetek bevonása nem volt megfelelően széleskörű. Úgy éreztük, hogy a legkisebb szereplőkre is olyan logikát próbáltak ráhúzni, amely inkább a szállodai minősítési gyakorlatból ered. Ez aránytalan terhet jelenthet a kisebb szolgáltatóknak, különösen azoknak, akik kiegészítő tevékenységként, vidéki környezetben működtetnek szálláshelyet. Törekvéseink és informális egyeztetéseink ellenére a falusi szálláshelyek napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyének és a kötelező csillagos minősítésnek együttműködése nem valósult meg eddig, pedig ez részben képes lett volna a vidéki szálláshelyek speciális körülményeit kezelni.

A minősítés finanszírozását is kifogásolják?

Igen, mert a turizmusban ma jelentős közterhek és befizetések vannak, amelyek felhasználása szerintünk nem elég transzparens. A turizmusfejlesztési hozzájárulás, a SZÉP-kártya jutalékának emelése és más ágazati terhek együttesen komoly összegeket jelentenek. Ezek célzottan a turizmusból származnak, ezért elvárható lenne, hogy a felhasználásuk is átlátható, szakmailag indokolt és széles körben egyeztetett legyen.

Nem azzal van bajunk, ha a turizmus fejlesztésére forrásokat fordítanak. Éppen ellenkezőleg: erre szükség van. De látni szeretnénk, hogy ezek a források milyen célokra mennek, milyen hatást érnek el, és valóban a teljes ágazat érdekeit szolgálják-e, nem csak egyes részpiacokét.

Budapesten különösen éles vita alakult ki az Airbnb és a magánszálláshelyek körül. Önök hogyan látják ezt a kérdést?

Budapest speciális piac, de fontos látni, hogy a magán- és egyéb szálláshelyek kapacitása jelentős. Egyes belső kerületekben a koncentráció valóban magas, de ugyanez a szállodaiparra is igaz: a szállodai kapacitások is erősen Budapest- és belvárosközpontúak. Vagyis nem arról van szó, hogy kizárólag a magánszálláshelyek okoznák a területi koncentrációt, hanem arról, hogy a kereslet is ezekre a városrészekre irányul.

A turisták oda mennek, ahol látnivaló, szolgáltatás, közlekedési kapcsolat és városi élmény van. Ha egy városban minden turisztikai attrakció néhány kerületre koncentrálódik, akkor a szálláshelyek is ott fognak megjelenni. Ez menedzsmentkérdés, városfejlesztési kérdés, nem kizárólag szálláshely-szabályozási kérdés.

De a helyi lakosok részéről is vannak jogos panaszok: zaj, zsúfoltság, lakhatási problémák, emelkedő albérletárak. Ezekre mit lehet mondani?

Ezeket a problémákat nem szabad lesöpörni az asztalról, vannak valós konfliktusok, különösen ott, ahol a turizmus nagyon koncentráltan jelenik meg. Ugyanakkor nem helyes minden problémát automatikusan az Airbnb-re és a magánszálláshelyekre visszavezetni, illetve azokkal azonosítani.

Ha zaj van, ha rendzavarás történik, ha illegális szálláshely működik, akkor hatósági eszközökre van szükség. Az önkormányzatoknak, a rendőrségnek és más hatóságoknak megvannak azok az eszközeik, amelyekkel a problémás működést kezelni lehet. Nem az a jó megoldás, ha egy teljes szektort általánosan megbélyegzünk, hanem az, ha célzottan lépünk fel a szabálytalan vagy zavaró működés ellen.

A lakhatási kérdés ennél sokkal összetettebb. Budapesten jelentős számú olyan lakás van, ahol nincs bejelentett lakó, és a belső kerületek funkcióváltása régóta zajló folyamat. Ezt városfejlesztési, lakáspolitikai és turisztikai oldalról együtt kell vizsgálni. Önmagában a rövid távú lakáskiadás visszaszorítása nem oldja meg a lakhatási problémákat.

A VI. kerületi szigorítás után több más kerületben is felmerült a rövid távú lakáskiadás korlátozása. Ettől tartanak?

Igen, mert azt látjuk, hogy egy-egy kerületi döntés könnyen hivatkozási alappá válhat máshol is. Ha a szabályozás nem kellően differenciált, akkor olyan szereplőket is kiszoríthat a piacról, akik szabályosan, minőségi szolgáltatással működnek. Ez nemcsak a szállásadóknak jelent problémát, hanem a turizmus egészének is.

Budapest turisztikai kínálata sokféle vendéget szolgál ki. Van, aki szállodát keres, van, aki apartmant, van, aki családdal érkezik, van, aki hosszabb tartózkodásra jön, és konyhára, nagyobb térre, rugalmasabb szolgáltatásra van szüksége. Ezek nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő termékek. A piac sokszínűségét nem szabad adminisztratív eszközökkel indokolatlanul szűkíteni.

A szállodaipar szerint viszont a magánszálláshelyek versenyelőnyben vannak. Önök ezt hogyan látják?

Mi inkább azt látjuk, hogy a verseny sok esetben éppen fordítva torzult. A szállodák kedvezményes áfakulccsal működnek, miközben a magánszálláshelyekre is ráterhelték a turizmusfejlesztési hozzájárulást. Amikor a szálláshely-szolgáltatásnál bevezették a 4 százalékos hozzájárulást, a szállodai áfa ezzel párhuzamosan csökkent, ami a kisebb szereplők számára relatív hátrányt okozott. A mi álláspontunk az, hogy azonos piacon működő szereplők esetében a szabályozásnak és az adózásnak is kiegyensúlyozottnak kell lennie. Nem azt kérjük, hogy bárki különleges előnyt kapjon, hanem azt, hogy a startvonal legyen azonos. Utána a piac döntse el, hogy ki milyen szolgáltatással, milyen áron, milyen vendégélménnyel tud versenyezni.

A 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulásra szerintünk ebben a formában már nincs szükség. Ez árbevétel-alapú teher, amely különösen a kisebb szereplőknek fájdalmas, mert nem a nyereséghez, hanem a bevételhez kötődik. Egy kisebb szálláshely esetében a platformjutalékok, a fizetési költségek, az adók és egyéb terhek együtt már nagyon jelentős arányt képviselhetnek.

Szerintünk igazságosabb lenne, ha a közteherviselés jobban igazodna a tényleges teljesítőképességhez. Ennek egyik eszköze lehetne az áfarendszer újragondolása is. Nem feltétlenül a 27 százalékos kulcs visszaállításáról beszélünk, de a jelenlegi kedvezményes rendszer és a különadók együttese szerintünk torzítja a piacot.

Az NTAK-adatszolgáltatással kapcsolatban mi a legnagyobb probléma?

Az NTAK alapgondolata érthető: legyenek pontos adatok a turizmusról. A gond az, hogy a rendszer a kisebb szereplőknek jelentős adminisztratív terhet okoz, miközben az általuk visszakapott információ sokszor nem elég hasznos a napi üzleti döntésekhez.

A szálláshelyeknél gyakorlatilag mindenkinek kötelező az adatszolgáltatás, a legkisebb szereplőknek is. Ezzel szemben más turisztikai ágazatokban vannak árbevételi határok. Mi azt kérjük, hogy a szabályozás legyen harmonizált: ha bizonyos árbevételig más szektorokban nem kötelező az adatszolgáltatás, akkor a kisebb szálláshelyeknél is indokolt lenne hasonló könnyítés.

Emellett régóta szükség lenne arra, hogy az NTAK, a számlázási rendszerek, az idegenforgalmiadó-bevallások és más adminisztratív kötelezettségek valóban össze legyenek kötve. Ez alapvetően informatikai kérdés, mégis évek óta megoldatlan. A kis szolgáltatóknál minden plusz adminisztráció aránytalanul nagy teher.

A vidéki és falusi szálláshelyek helyzete mennyiben más, mint a budapesti piacé?

Nagyon más. Budapesten a rövid távú lakáskiadás sokszor befektetési, városi ingatlanpiaci kérdésként jelenik meg. Vidéken ezzel szemben a szálláshely-szolgáltatás sok esetben kiegészítő jövedelem, családi vállalkozás vagy a helyi ingatlanállomány hasznosításának egyik módja. Sokszor előfordul, hogy egy vidéki ingatlant a család fiatalabb, városban élő tagjai menedzselnek online, miközben a helyszíni feladatokat idősebb családtagok látják el. Ilyenkor egy bonyolult adminisztratív vagy digitális kötelezettség nem ugyanazt jelenti, mint egy professzionális budapesti üzemeltetőnél. A szabályozásnak ezt a különbséget is figyelembe kellene vennie.

A turisztikai térségek jelenlegi rendszerével kapcsolatban is kritikákat fogalmaztak meg. Mi a probléma?

A jelenlegi térségi logika szerintünk felülvizsgálatra szorul. Magyarországon 11 kiemelt turisztikai térséget határoztak meg, de ezek nem fedik le az ország egészét. Magyarországon összesen 3115 db település van, melyből kiemelt turisztikai térségbe összesen 596 db tartozik, ez az ország 19%-át fedi le. A települések jelentős része kívül esik ezeken a térségeken, miközben ott is létezik turizmus, ott is működnek vállalkozások, és ott is szükség lenne fejlesztésekre.

Nem az a kérdés, hogy legyenek-e kiemelt térségek. Bizonyos helyeken indokolt a koncentrált fejlesztés. De ha csak ezekre fókuszálunk, akkor a „fehér foltok”, vagyis a kiemelt térségeken kívüli területek könnyen másodrangúvá válnak. A vidék turizmusának éppen ez az egyik legnagyobb problémája: sok szereplő úgy érzi, hogy magára maradt.

Ez a térségi szemlélet és fejlesztési modell magában hordozza a budapesti belső kerületekben megjelenő túlturizmust, ami magával hozza újfent a hivatalnoki attitűd vezérelte szabályozási rendszert.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kimondták az igazságot, szinte teljesen megbénult a vidéki turizmus: óriási feladat előtt áll a Tisza-kormány

A magyar turizmusirányítás az elmúlt másfél évtizedben folyamatos átszervezések, centralizáció és stratégiai törések között működött, miközben a vidéki térségek lemaradtak.

A TDM-rendszer újraélesztése megoldás lehet?

Csak akkor, ha teljesen újragondoljuk. A korábbi TDM-rendszerben voltak jó kezdeményezések, de a modell nem mindenhol bizonyította, hogy képes a teljes térségi turisztikai paletta képviseletére. Sok helyen azok a szereplők tudtak igazán érvényesülni, akik erősebbek voltak, nagyobb forrással, jobb kapcsolatokkal vagy nagyobb helyi súllyal rendelkeztek. Ha újra térségi szervezetekben gondolkodunk, akkor biztosítani kell, hogy azok ne szűk érdekcsoportokat képviseljenek, hanem valóban a térség egészét. A turizmust nem önmagában, hanem térségfejlesztési logikában kellene kezelni. Vagyis nemcsak turisztikai desztinációkról kell beszélni, hanem térségi fejlesztésekről, amelyekben a turizmus ott kap hangsúlyt, ahol annak valódi gazdasági és társadalmi szerepe van.

Milyen fejlesztési irányokat tartanának fontosnak a vidéki szálláshelyeknél?

A legfontosabb az lenne, hogy a vidéki és falusi szálláshelyek fejlesztésére továbbra is legyenek elérhető, arányos források. A turizmusban kevés a klasszikus uniós forrás, de a vidékfejlesztési programokon, agrárkapcsolódású pályázatokon és helyi LEADER-forrásokon keresztül vannak lehetőségek. Ezeket meg kellene őrizni, de a pályázati rendszert úgy kell működtetni, hogy valóban jó, fenntartható projektek kapjanak támogatást. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a vidéki turizmus jobban kapcsolódjon az agráriumhoz és a helyi gazdasághoz. A nyitott porták, helyi termékek, élményalapú vidéki programok jó irányt jelenthetnek, de csak akkor, ha nem kizárólag projektidőszakokra épülnek. Sok kezdeményezés addig működik, amíg tart a támogatás, utána elhal. Azokat a modelleket kellene erősíteni, amelyek organikusan, helyi szereplők együttműködésével is életképesek.

Budapest mellett a vidéki turizmus mintha kevesebb figyelmet kapna. Ez mennyire tudatos torzulás?

Budapest turisztikai súlya vitathatatlan, különösen a külföldi vendégek szemében. Ugyanakkor Magyarország turizmusa nem szűkíthető le Budapestre és néhány kiemelt térségre. A vidéki szálláshelyek sok településen fontos jövedelemkiegészítést, helyi foglalkoztatást és gazdasági aktivitást jelentenek. A probléma az, hogy a közbeszédben a kisebb szálláshelyek megítélése gyakran negatív. Sokszor úgy jelennek meg, mint problémás, kevésbé szabálykövető szereplők, miközben ez a kép szerintünk nem felel meg a valóságnak. A mai adózási és nyilvántartási rendszerek mellett a szabályos működés sok esetben egyszerűbb és racionálisabb, mint a kockázatos feketézés. Ezen a sztereotípián változtatni kellene.

Mit várnak az új turisztikai irányítástól?

Elsősorban érdemi párbeszédet. Számunkra másodlagos, hogy a turizmus irányítása milyen szervezeti struktúrában működik, van-e külön államtitkárság, helyettes államtitkárság vagy más intézményi forma. A lényeg az, hogy legyen szakmai munka, legyen valós egyeztetés, és a döntéshozók ne csak néhány kiemelt szereplő véleményét hallgassák meg. Egy szélesebb szakmai fórumra lenne szükség, ahol a szállodák, a magánszálláshelyek, a vidéki szolgáltatók, a vendéglátás, az utazási irodák, a rendezvényszervezők és a térségi szereplők egyaránt jelen vannak. Nem az a kérdés, hogy egy ilyen fórum hány tagú. A lényeg az, hogy a véleményeket érdemben meghallgassák, és azok beépüljenek a döntésekbe.

Nem tartanak attól, hogy egy ilyen széles fórum túl bürokratikus lenne?

Ez menedzsmentkérdés. Egy nagyobb szakmai testület is működhet jól, ha világos a feladata, átlátható a működése, és valóban szakmai alapon dolgozik. A korábbi időszakban is voltak olyan tanácsadó testületek, ahol sok szervezet vett részt, és ez önmagában nem jelentett problémát. A gond akkor kezdődik, ha a fórum csak protokolláris szerepet kap, és a döntések valójában máshol, szűk körben születnek.

Mi lenne az ideális versenyhelyzet a szállodák és a kisebb szálláshelyek között?

Az lenne az egészséges, ha minden szereplő azonos, átlátható és arányos szabályok mellett versenyezne. A szállodák, az apartmanok, a falusi szálláshelyek és a magánszálláshelyek nem ugyanazt a terméket kínálják, de ugyanazon vendégek egy részéért versenyeznek. Ezt a versenyt nem tiltásokkal, adminisztratív nehezítésekkel vagy egyoldalú szabályozással kell eldönteni, hanem minőséggel, árral, szolgáltatással és vendégélménnyel.

Mi nem a szállodák ellen vagyunk. Azt szeretnénk, ha a turizmusban minden szereplőnek lenne helye, és a piac dönthetné el, hogy melyik szolgáltatásra van kereslet. Ehhez viszont az kell, hogy a szabályozás ne egyik vagy másik oldalnak lejtsen, hanem valóban kiegyensúlyozott legyen.

Mi motiválta Önöket arra, hogy most erősebben megszólaljanak?

Azt láttuk, hogy a turizmusról szóló kommunikáció egyoldalúvá vált. Egyszerre jelent meg a Budapest–vidék törésvonal és a szállodaipar–kisebb szálláshelyek közötti feszültség. Attól tartunk, hogy ha a vidéki és kisebb szolgáltatók hangja nem hallatszik, akkor olyan döntések születnek, amelyek hosszú távon gyengítik a magyar turizmus sokszínűségét. Szeretnénk világossá tenni, hogy a kis szálláshelyek nem problémát jelentenek, hanem a magyar turisztikai kínálat fontos részét. Ehhez arányos szabályozásra, átlátható közteherviselésre, valódi egyeztetésekre és olyan fejlesztéspolitikára van szükség, amely nem hagyja magára a vidéki térségeket.

Képek: Gosztola Judit