Egy friss tanulmány szerint a csapadékhiány okozta drágulás dominóhatásként söpörhet végig, jelentősen megemelve az alapvető élelmiszerek árát.
Beton helyett homokos, lassan mélyülő strandokat látnának szívesen a Balatonnál a kutatók. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szerint a klímaváltozáshoz alkalmazkodva át kellene gondolni a tó partjának kialakítását, Balatonalmádi pedig már egy mintaprojekt megvalósítására is nyitott lenne.
A klímaváltozás nemcsak a Balaton vízszintjére és vízhőmérsékletére van egyre nagyobb hatással, hanem arra is, hogyan érdemes kialakítani a tó partját a jövőben. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) szakemberei szerint hosszú távon a természetközelibb, homokos, fokozatosan mélyülő strandok jelenthetik a fenntarthatóbb megoldást.
A javaslat Balatonalmádiban is napirendre került, ahol a város vezetése jelezte: szívesen vállalná egy ilyen fejlesztés első mintaprojektjét. Az erről szóló elképzelésekről az Új Almádi Újság közölt részleteket - írta a We Love Balaton.
Beton helyett természetesebb partszakaszok?
A balatonalmádi képviselő-testület rendhagyó módon a Budatava strandon tartotta legutóbbi ülését, amelyen részt vett dr. Vasas Gábor, a BLKI főigazgatója is. Előadásában a Balaton alacsony vízállásáról, a tó felmelegedéséről, valamint arról beszélt, miként lehetne a strandokat és partvédő műveket jobban a változó környezeti viszonyokhoz igazítani.
A kutatóintézet álláspontja szerint ahol a helyi adottságok ezt lehetővé teszik, érdemes lenne a jelenlegi, betonozott és kőszórással védett partszakaszokat fokozatosan természetesebb kialakítású, homokos, lassan mélyülő strandokra cserélni. A szakemberek szerint ez nemcsak a fürdőzők számára lenne kedvezőbb, hanem ökológiai szempontból is előnyösebb lehet, hiszen jobban alkalmazkodna a Balaton természetes hullámzásához és a változó vízálláshoz.
Balatonalmádi lenne az első
Bercsényi László, Balatonalmádi polgármestere az önkormányzati lapnak azt mondta: amennyiben a jövőben megjelenik egy ilyen fejlesztést támogató pályázat, a város a BLKI-vel együttműködve szívesen megvalósítana egy mintaprojektet. Az elképzelés szerint elsőként az egyik almádi strandot alakítanák át természetesebb, homokos parttá. Ha a tapasztalatok kedvezőek lennének, később más balatoni strandok esetében is érdemes lehet hasonló fejlesztésekben gondolkodni.
Ez a valódi példája annak, hogyan tudja a tudomány segíteni a gyakorlati önkormányzati munkát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- fogalmazott a polgármester.
A klímaváltozás miatt új szemléletre lehet szükség
A Balatonnal foglalkozó kutatók korábban is többször felhívták a figyelmet arra, hogy a tó jövője szempontjából egyre fontosabb lesz az alkalmazkodás. Honti Márk építőmérnök és hidrológus egy korábbi szakmai előadásában szintén arról beszélt, hogy a merev, betonozott partvédelmi megoldások helyett érdemes lehet olyan strandokat kialakítani, amelyek a különböző vízállások mellett is jól használhatók.
A rézsűs, homokos partszakaszok a szakemberek szerint alacsonyabb és magasabb vízállás esetén is rugalmasabban alkalmazkodhatnak a Balaton változó körülményeihez. A tervek egyelőre javaslatként szerepelnek, megvalósításukhoz jelentős forrásokra és további egyeztetésekre lesz szükség.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







