Hatalmas az érdeklődés a Centrál Színház Furcsa pár című előadása iránt, a dinamikus árazás miatt azonban sok a hőzöngő.
Július 10-én SunSet Picnic névvel elektronikus zenei fesztivált rendeznek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol a közönség természet közelségében, történelmi környezetben találkozhat a hazai elektronikus zenei élet népszerű képviselőivel. Fellép a francia származású Cooky, akit Lotfi Begi, majd Yamina követ, és végül Chris Lawyer zárja az estét.
A zenés programok mellett a skanzenben gasztroshow-t tartanak, melyen a látogatók a roma gasztronómia hagyományait ismerhetik meg a kóstolással egybekötött interaktív bemutatón. A programok már délelőtt elkezdődnek a civil falu rendezvényeivel: színpadra lép a latin dallamokat, a popot és a tradicionális cigányzene elemeit ötvöző Seres Brothers is, bemutatkoznak a térségben működő alapítványok és egyesületek, illetve esélyegyenlőségi divatshow-t is rendeznek.
A Ruhatár × Máté Roland című inspiráló divatbemutató a sokszínűséget, az elfogadást és az önazonosságot ünnepli. A kifutón ép és fogyatékossággal élő résztvevők együtt jelennek meg, bizonyítva, hogy a szépséget nem a külső elvárások, hanem az egyéniség, a bátorság és az emberi történetek teszik különlegessé. A divat eszközein keresztül hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára, lebontva a sztereotípiákat, és megmutatva, hogy ez egy olyan kifutó, ahol mindenki helyet kap. A kezdeményezés megálmodói Szabó Gréta, a szegedi Ruhatár alapítója és Máté Roland műsorvezető, akinek életútja és amputációja szolgált a projekt inspirációjaként. Üzenetük, hogy a korlátok nem határozzák meg az embert, az önazonosság, a kitartás és a bátorság pedig mindenkit képessé tesz arra, hogy büszkén álljon a kifutóra.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







