Változékony időjárással indul a csütörtök, de a nap folyamán sokfelé felszakadozhat a felhőzet, és egyre több helyen süthet ki a nap Magyarországon.
Hová tűnt a méteres víz a borsodi patakból? Megszólalt a vízügy a rejtélyes kiszáradásról
Szinte teljesen kiszáradt a Ronyva-patak Sátoraljaújhely közelében, a látvány pedig komoly aggodalmat keltett a helyiek körében. A vízügy szerint azonban nem egyedi esetről van szó: a tartós csapadékhiány és a patakmedrek adottságai miatt több borsodi vízfolyás is víz nélkül maradt.
Látványos és aggasztó jelenségre figyeltek fel a helyiek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a Sátoraljaújhely mellett húzódó Ronyva-patak egyes szakaszai szinte teljesen kiszáradtak. Egy, a közösségi médiában terjedő videó alapján sokan attól tartottak, hogy rendkívüli esemény vagy emberi beavatkozás állhat a háttérben. A felvételeken jól látható a szinte teljesen üres meder, miközben a helyiek szerint néhány héttel korábban még jelentős mennyiségű víz folyt a patakban.
A kiszáradt meder miatt többen az élővilág veszélyeztetésére hívták fel a figyelmet. A közösségi médiában olyan vélemények is megjelentek, amelyek szerint halak és más vízi élőlények pusztulhattak el a hirtelen kialakult vízhiány miatt. Többen azt is felvetették, hogy vajon természetes folyamat okozta-e a változást, vagy esetleg emberi beavatkozás, például vízkivétel állhat a háttérben.
A vízügy szerint az aszály a fő ok
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatása szerint azonban nincs szó rendkívüli beavatkozásról. A szakemberek szerint a jelenség hátterében elsősorban a hosszú ideje tartó csapadékhiány és a rendkívül alacsony vízhozam áll - írta a Boon.hu. A Ronyva Sátoraljaújhely környéki mederszakasza ugyanis kavicsos, sóderes szerkezetű, ezért a víz egy része természetes módon elszivárog a mederből.
Bár a patak felsőbb részein még található víz, illetve a Ronyvába torkolló Bózsva-patak is biztosít némi utánpótlást, a jelenlegi száraz időszakban ez már nem elegendő ahhoz, hogy a víz eljusson az alsóbb szakaszokra.
Nem csak a Ronyva érintett
A vízügy szerint a probléma nem egyetlen patakra korlátozódik. A térségben több kisebb vízfolyásnál is hasonló helyzet alakult ki. Kiszáradt például a Tolcsva-patak és a Hercegkúti-patak is, valamint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság működési területén több kisebb patakszakasznál is megfigyelhető a vízhiány.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakemberek szerint a tartós aszály miatt már olyan vízfolyások is időszakosan kiszáradnak, amelyeket korábban állandó vízhozamú patakokként tartottak számon. A szélsőséges időjárás, a hosszabb csapadékmentes időszakok és a gyors vízelvezetés együttesen változtatják meg a kisebb vízfolyások vízháztartását.
Címlapkép: Facebook
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







