Borszűrőkor, Szent Mihály ünnepén frissen préselt mustot kóstolhatunk, az iparosok napján pedig a régi mesterségek világába is betekintést nyerhetünk Ópusztaszeren.
A héten újabb jelentős forgalomkorlátozás lép életbe az M7-es autópálya balatoni szakaszán: május 22-én, csütörtökön lezárják a főváros felé vezető oldalon a balatonfenyvesi lehajtó- és felhajtóágat, és a korlátozás egészen augusztus 19-ig érvényben marad – jelentette be a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF)
A felújítás része annak az országos gyorsforgalmi úthálózatot érintő munkálatsorozatnak, amely 2022-ben indult el, és Magyarország történetének legnagyobb volumenű közúti beruházása. Az M7-es autópálya balatoni szakasza különösen forgalmas a nyári szezonban, ezért a lezárás komoly fennakadást okozhat az üdülni indulók számára.
A lezárás a főváros irányába tartó sávban érinti a balatonfenyvesi csomópontot, azaz az autósok a nyár folyamán sem lehajtani, sem felhajtani nem tudnak itt az autópályára – jelentette be a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF).
Ezek az alternatív útvonalak a Magyar Közút szerint
Nagykanizsa felől érkezők a 170-es kilométernél található balatonkeresztúri vagy a 150-es kilométerkőnél lévő fonyódi csomópontnál hagyhatják el az M7-est. A Budapest felé tartók szintén ezeket az alternatív csomópontokat tudják igénybe venni a felhajtáshoz. A forgalmi rend változását táblákkal és digitális kijelzőkkel is jelzik a helyszínen, de a közlekedőknek ajánlott előre tájékozódni, különösen a főszezoni hétvégéken.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott figyelemmel vezessenek, és tartsák be a sebességkorlátozásokat, hogy ne veszélyeztessék az ott dolgozók biztonságát. „Az autópálya-felújítás célja, hogy biztonságosabbá és hosszú távon fenntarthatóbbá tegyük az egyik legforgalmasabb gyorsforgalmi szakaszt. A nyári időszakban különösen nagy kihívás a kivitelezés, de kérjük a lakosság és az utazók türelmét” – áll még az MKIF közleményében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
Megszereztük a legízesebb magyaros töltött paprika receptjét: egészen más kerül bele, mint gondolnád
A töltött paprika az egyik legegyszerűbb, mégis szerethető magyaros fogásunk: nem kell túlfűszerezni, a titka inkább a jó alapanyagokban és az eltalált arányokban rejlik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







