A népszerű pilisszentkereszti kertész és blogger, Szomoru Miklós karácsonyi videóval lepte meg követőit: hazai színészek, zenészek és ismert bloggerek üzennek benne a kertbarátoknak.
Bár már egyre ritkábban találkozhatunk vele a menzákon és az éttermekben, néhány évtizeddel ez előtt a legnépszerűbb édes főételek egyike volt a barátfüle, amelyet ismerhetünk lekváros derelye néven is. Cikkünkben ezúttal annak jártunk utána, mikor és hol „találták fel” ezt az igazi magyar klasszikust, hogy szól a derelye eredettörténete, továbbá azt is megvizsgáltuk, hogyan tudjuk elkészíteni.
Bár a nyugati országok gasztronómiájára ez kevésbé jellemző, Magyarországon a főételek és a desszertek mellett megkülönböztetjük az édes főételek rendhagyó kategóriáját is. Ezek az ételek tipikusan tészta- vagy burgonyás tésztaalapú fogások, és alapvetően azért nem soroljuk őket a desszertek közé, mert túlságosan laktatóak ahhoz, hogy egy háromfogásos menüsor zárételeként tálaljuk őket. Az édes főételek leggyakrabban tartalmas (előételnek túl nehéz) levesek után következnek, édeskés levezetésként, így elfogyasztásukat követően nem marad bennünk hiányérzet.
Miért nevezik barátfülének?
Sokan nem tudják, de a derelyének, más néven barátfülének valójában az égvilágon semmi köze sincs sem a barátokhoz, sem a szerzetesekhez, de még csak nem is hasonlít senkinek a fülére. Ezt az édes főételt az 1800-as évek második felében találta ki Franz Freund, budai vendéglős, amit az étlapon „Freunds gefüllte Tasche” néven tüntetett fel (ez annyit jelent, hogy Freund-féle töltött táska).
A legenda szerint egy pincér ezt úgy fordította le, hogy „Barát úr füle”, ami a vendégek tetszését elnyerve azon nyomban rá is ragadt az ételre.
Más eredettörténetek szerint a derelye egy ennél régebb óta létező, palóc eredetű étel, amit bár sem kizárni, sem megerősíteni nem tudunk, azt mindenesetre elárulhatjuk róla, hogy a nudli és a szilvás gombóc közeli hozzátartozójáról van szó. Az említett ételek hasonló tésztából készülnek, kisebb módosításokkal, azonban a végeredmény minden esetben tömény és laktató.
Mivel tölthetjük meg a derelyét?
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a derelyét hagyományosan lekvárral, elsősorban mézédes szilvalekvárral szokás megtölteni – ebből is a házias jellegű, keményebb állag a legmegfelelőbb, ami nem folyik szét töltés közben (ilyen például a szatmári szilvalekvár). A szilvalekváron túl természetesen bármilyen más ízű lekvárral megtölthetjük, továbbá népszerű a túrós derelye is. A derelye különlegesebb verziói közé tartozik a diós vagy a mákos derelye, de készíthetünk akár húsos derelyét is darált húsból vagy pörköltmaradékból – ennek már csak a fantáziánk szab határokat.
Hogyan készül a derelye tésztája?
Az aranyszabály szerint 1 kg burgonyából és 300 g búza finomlisztből szokás a tésztát begyúrni, ehhez egy kevés zsiradékot (zsírt, olajat, vajat, margarint), illetve tetszés szerint egy kis búza- vagy kukoricadarát, illetve opcionálisan cukrot szokás keverni. A legtöbb ilyen tészta – akár a derelyéé, akár például a szilvás gombócé – egyébként nem tartalmaz cukrot, teljesen felesleges belerakni, hiszen egyrészt édes a töltelék, másrészt úgyis porcukorral szokás őket tálalni.
Milyen krumpliból készül a derelye? Mennyi lisztet vesz fel?
Azt, hogy a derelye tésztájába mennyi liszt kell, mindig a burgonya egyedi tulajdonságai befolyásolják. A derelyéhez és a hozzá hasonló ételekhez sütni való burgonyát („C” típus) érdemes használni, mert ezek jól szétfőnek, és nekünk pont erre van most szükségünk. Alapvetően készítsük a tésztát 300 g liszttel, azonban készüljünk arra, hogy ez nem biztos, hogy elég lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Recept: Szilvalekváros barátfüle
Most pedig nézzük, hogyan készül a szilvalekváros derelye! A gyúrás és a nyújtás során ügyeljünk arra, hogy addig dolgozzuk a tésztát, amíg jól formázható nem lesz, míg nem veszít ragacsosságából, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy szépen ki tudjuk majd nyújtani, meg tudjuk a derelyéket formázni. Lássunk neki!
A barátfüle hozzávalói
- 1 kg „C” típusú burgonya
- kb. 300-400 g liszt
- 2 ek zsír vagy vaj
- 1 csapott ek búzadara
- 1 db tojás
- 1 mk só
- szilvalekvár a töltelékhez
- A pirított morzsa hozzávalói
- kb. 100 g vaj vagy margarin
- kb. 200 g zsemlemorzsa
- porcukor a tálaláshoz

A szilvalekváros derelye elkészítése
- Mossuk meg a burgonyákat alaposan, majd főzzük puhára nagyjából 1 óra alatt. Hámozzuk meg őket még melegében, majd törjük össze olyan alaposan, ahogy csak tudjuk (törekedjünk arra, hogy teljesen homogén legyen a püré).
- A krumplipürét hagyjuk teljesen elhűlni, ezt követően dolgozzuk össze a tojással, a zsírral és a liszttel, adjunk hozzá egy kanál búzadarát, illetve egy kevés sót is. Kezdjük el kézzel jó alaposan összegyúrni, és adjunk hozzá még annyi lisztet, amennyit a tészta felvesz.
- Ha elkészültünk a rugalmas, mégis puha tésztánkkal, felezzük el, majd formázzunk belőle két gombócot és nyújtsuk ki őket két egyforma téglalappá. Próbáljuk meg nagyjából fél centiméter vékonyságúra nyújtani, de ha szakad, nyugodtan hagyjuk vastagabbra.
- Kanalazzunk a lekvárból kisebb kupacokat az egyik lapra, egymástól néhány centi távolságra, majd borítsuk rá az egészre a másik téglalapot és nyomkodjuk össze a masszát a lekvárok körül. Ezután késsel vagy derelyevágóval vágjuk ki a négyzeteket, majd főzzük meg őket egymás után 2-3 adagban (addig főzzük, míg mind fel nem jönnek a víz felszínére).
- Amíg főnek a barátfülék, olvasszuk fel a vajat egy serpenyőben és pirítsuk le a morzsát (hagyhatjuk aránylag világosan, de nyugodtan pirulhat sötétebbre is). A kifőzött derelyéket a vízből egyenesen a morzsára tegyük, hempergessük meg benne, majd tálaljuk porcukorral meghintve.
Milyen volt a lekváros derelye?
A derelyénk kóstolásra abszolút hozza a gyermekkor ízeit: a morzsát mi enyhén pirítottuk, a házi szilvalekvárunk pedig valóban mézédes, így alig kellett egy kevés porcukorral megszórni. Nekünk a főzés során mindössze egy derelye nyílt ki (a lekvárnál kilyukadt a túl vékony tészta), ezt leszámítva az összes barátfüle sértetlen maradt. A szilvalekvár mellett érdemes kipróbálni édes túrós töltelékkel is, nagyon illene hozzá.
A derelye készítése során azt tapasztaltuk, hogy tényleg nagyon sok minden múlik a krumplin: bár a megfelelő burgonyatípust használtuk, meggyűlt a bajunk a homogénre pürésítéssel, továbbá nekünk sem volt elegendő a „nagykönyv szerint” előírt 300 g liszt (kb. 400-420 g kellett). Mindent egybevetve, nem volt bonyolult a feladat: a lekváros derelyét bárki könnyedén elkészítheti, akár gyerekekkel is.
Fotók: Tóth Viktória
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








