A japán cserebogár horvátországi felbukkanása komoly aggodalomra ad okot a magyar hatóságoknak.
Egy éve zárva tart, most új fordulat jöhet: kiderült, mi vár az ikonikus kőszegi Óház-kilátóra
Egy évnyi lezárás után végre jó hírt kaptak a kirándulók és a kőszegiek: megindulhat a régóta várt felújítás a népszerű Óház-kilátónál. A balesetveszélyessé vált építmény tetejét egy nemzetközi pályázat segítségével állítják helyre.
Végre történhet valami a kőszegi Óház-kilátó ügyében, amelyet tavaly balesetvédelmi okokból zárt le az önkormányzat. A harmincéves múltra visszatekintő kilátó tetőszerkezete az elmúlt években jelentősen leromlott, a városvezetés pedig a látogatók biztonsága érdekében döntött az ideiglenes lezárás mellett.
Most azonban megnyílt az út a felújítás előtt: Kőszeg önkormányzata sikeresen pályázott az osztrák–magyar határon átnyúló Interreg AT–HU programban. A „Common Medieval History Rediscovered” című, hároméves futamidejű projekt egyik első elemeként az Óház-kilátó tetejének helyreállítása valósulhat meg, várhatóan 2026 első félévében - írta a Vaol.hu.
Básthy Béla polgármester tájékoztatása szerint a program célja a határtérség középkori örökségének közös bemutatása és turisztikai hasznosítása. A projektben a Szombathelyi Savaria Múzeum, Vasvár önkormányzata, valamint több burgenlandi település – köztük Kemeten, Wolfau és Litzelsdorf – is részt vesz.
A tervek szerint a felújítás nemcsak a kilátó újbóli megnyitását teszi lehetővé, hanem tágabb kulturális célokat is szolgál. Kőszeg számára kiemelt jelentőségű a 13. században meghatározó szerepet játszó Kőszegi család történetének bemutatása, valamint a középkori erődítmény eddig feltáratlan részeinek jobb megismerése. Mindez múzeumpedagógiai eszközökkel és tematikus útvonalakkal egészülhet ki.
A projekt zárása 2028-ra esik, amely egybeesik Kőszeg városi rangra emelésének 700. évfordulójával. A városvezetés bízik benne, hogy addigra az Óház-kilátó ismét biztonságosan látogatható lesz, és újra az egyik legkedveltebb kiránduló- és panorámaponttá válhat a térségben.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tudjátok, miről is híres az Óház-kilátó?
A 609 méter magas Óház-tetőn a 13. században épült fel Kőszeg első vára, a Felsővár – más néven Óvár. Jelentősége a 14. században kezdett csökkenni, amikor megépült az Alsóvár, a mai Jurisics-vár, és a felső erődítmény fokozatosan háttérbe szorult. Az idővel romossá vált vár helyén először egy fa kilátó állt, majd 1896-ban kőből épült kilátót emeltek. Az 1991-ben megkezdett régészeti feltárások során előkerült lakótorony alapjaira 1996-ban építették fel a ma is látható kilátót.
Az Óház-kilátóból páratlan panoráma tárul a látogatók elé: tiszta időben jól látható Kőszeg és Szombathely városa, a környező tanúhegyek – köztük a Ság és a Somló –, a Fertő-tó, valamint a szomszédos Ausztria tájai is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







